Pilisborosjenőn az élet

TOP 5 futóbicikli terep

2018. augusztus 27. - újlakó1

A múltkorában (a jó múltkorában...) elcsíptem egy beszélgetést az oviban. Egy anyuka olyan terepet keresett a környéken, ahol futóbiciklizni taníthatná a gyerekét. Pilisborosjenő erős kihívásokkal küzd a témát illetően, lévén a falu útjai néha még gyalogosan is nehezen járhatók, egy 2-3 éves kezdő futóbiciklis palánta pedig már az első kőnél kedvét (vagy a gatyája térdét) veszítené. A minap eszembe jutott ez a kérdés és mivel lassan végéhez közeledik a pancsi szezon és beköszönt a bringás időszak, gondoltam, hogy megosztom a mi, utóbbi években kialakult TOP 5 listánkat.

#5: Hajógyári-sziget
Azt az ominózus augusztusi egy hetet (+/- építés és bontás) és a Gyerekszigetet leszámítva az év többi időszakában a Hajógyári-sziget kiváló futóbiciklis terep. Több okból kifolyólag került az utolsó helyre. Egyrészt a távolság, másrészt az utak minősége miatt. OK, nincs annyira messze, de azért közelebb is akad jó betonfelület. A gyalogutak viszont néhol tényleg hagynak némi kívánni valót maguk után. Mellette szól azonban, hogy van aszfaltos út is és a haladóknak murvás földút is körben a sziget szélén. Persze ha eljutunk odáig és nem téríti el a gyereket a szuper csúszdapark, a játszótér vagy a vattacukor...

#4: Papiföldek
A legközelebbi tanulópálya. Vadiújlakóknak: a falu végén, a fő úttól balra eső, újházas terület. Nagyjából az egyetlen egyenes és jó minőségű aszfalttal rendelkező rész Pilisborosjenőn. Konkrétan kettő darab utcáról van szó: a Márton Áron és az Apor Vilmos utcáról. Annak idején mi is ott kezdtük és az első méterek megtételére szerintem tökéletesen alkalmas, nem is kell ennél messzebb menni. Viszont hamar kinövi a gyerek és utána már csak a fekvőrendőrök jelentenek némi kihívást.

wp_20160218_12_06_33_pro.jpg

#3: Táborföld
Egyel messzebbi, de még mindig közeli futóbiciklis terep. A Budai úton közelíthető meg leggyorsabban. Bár a gyorsasággal azért óvatosan, mert a Budai út nagy esélyekkel pályázhatna az ország leggyatrább útja címért. Szintén vadiújlakóknak szól: Ürömöt elérve a bal kézre eső újházas lakóparkról van szó. Elsősorban hétköznap napközben ajánlott itt bringázni, amikor az ott lakók többsége dolgozik és nullához közelít az autóforgalom. Az utak kiváló minőségűek, többnyire egyenesek vagy enyhe lejtésűek, anya és/vagy apa pedig közben gyönyörködhet a házakban és a kertekben. Én legalábbis ezt szoktam csinálni, amikor arra járunk.

wp_20150216_10_58_31_pro_1.jpg

#2: Aranyvölgyi út
Amikor a 10-es út elkerülő szakasza megépült és újjáéledt az esztergomi vasútvonal, bringaút is épült az Aranyvölgyi út mellett. Ez lett az egyik kedvenc terepünk. Közel van és az út hibátlan. Ráadásul az Óbuda felőli végén bringás vasúti átkelőhely is van mini sorompóval, az ürömi végén pedig egy hosszú lejtő. Egy kisfiú számára maga a mennyország. Parkolni vagy az óbudai vasúti megállónál, a New Garden kertészet parkolójában vagy a Bóbita utcai lakóparknál szoktam. Vigyázat! A terep csak haladóknak ajánlott, mert a bringaút egy autóút mellett fut, ráadásul kétszer egy lámpa nélküli zebrán kell átkelni. Feltéve, hogy bírjuk szusszal végig. Én minden alkalommal megbánom, hogy nem vittem magammal a rolleremet.

#1: Bükkös part
Szentendre, igen. Messze van, igen. De több negatívumot nem tudok felsorolni. Az abszolút kedvenc! Tökéletes aszfalt és árnyék szinte végig, így a legnagyobb hőségben sem fog kitikkadni a gyerek. Az út egy patak mellett fut, kis hidakkal, amin oda-vissza lehet gurulni. És még mennyi mindent tartogat ez a hely! De erről majd egy következő bejegyzésben...

wp_20170102_12_14_57_pro.jpg

Könyv kölcsönbe

A családi legendárium szerint első osztályos koromban karácsonyra már folyékonyan olvastam. Szintén a szüleim mesélték, hogy a nyári melegben én benn punnyadtam a szobában és faltam a betűket. Amikor rám szóltak, hogy menjek már ki a levegőre, én fogtam a kisszékemet, kivittem az udvarra, ráültem és olvastam tovább.

Az általános iskolámban volt egy könyvtár. Néhány osztálytársammal folyton ott lebzseltünk. Betéve tudtam, hogy mit hol találok. Volt ott egy könyvtáros néni. A Csák Éva néni. Megtanított minket arra, mit kell csinálni ha valaki ki szeretne venni egy könyvet. Volt, hogy ránk bízta a pultot, amikor ki kellett valahová szaladnia. És mi hibátlanul helyettesítettük őt. Sok évvel ezelőtt volt, amikor még papíralapon ment a kölcsönzés, könyvet keresni pedig a cédulakatalógusban kellett.

Később beiratkoztam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csepeli fiókkönyvtárába. Oda jártam álláshirdetéseket nézni a HVG-ben meg a Népszabadságban, kazettát, később CD-t kölcsönöztem és persze könyveket. Ifjúsági irodalmat, kötelező olvasmányokat, útikönyveket, romantikus irodalmat, kertészeti könyveket. Ahogy nőttem, mindig mást. Aztán elköltöztem Csepelről és egy hosszabb szünet következett.

Tavaly újra beiratkoztam a könyvtárba. Kicsi M miatt volt az egész. Az otthon található mesekönyvek és a pénztárcám már nem bírta kielégíteni a mesék iránti igényét. Úgy hallottam, hogy az ürömi könyvtárban jó sok mesekönyv van. Így hát egy nap beléptünk az ajtaján. Az ürömi könyvtár a fő (teljes nevén: Dózsa György) úton található, az ortodox kápolnával szemben. És tényleg sok a mesekönyv. Gyorsan ki is választottunk hatot. Ennyi a maximálisan kikölcsönözhető darabszám. Az mondjuk meglepett, hogy itt még mindig papíron történik a kölcsönzés, mint közel harminc évvel ezelőtt az általános iskolámban, Csák Éva néninél, de végül is ennek is meg van a maga bája.

img_1444.JPG

Azóta minden hónapban megyünk. Persze most már nem mindig hat darab mesekönyvet veszünk ki. Általában csak ötöt. A kvótából egyet megtartok magamnak és én is viszek olvasnivalót.

Alexandra Pavlovna sírkápolna

Egy könyvtárlátogatás alkalmával M jött értünk. Mi hamarabb végeztünk, M meg szokás szerint késett. A bibliotékával szemben vártunk rá. Ott, ahol egy jártamban-keltemben már sokszor látott, gyönyörű fasor indul, aminek a végén egy számomra eladdig titokzatos kis templom állt. Gondoltam, hogy itt az ideje felfedezni magamnak. Elindultunk a fákkal szegélyezett bazaltköves sétányon a vaskapu felé. Úgy tűnt, hogy zárva van. Csalódott voltam. De mégis nyitva volt. Boldog voltam. A kerítés mögött, egy kis dombon, ott állt egy kápolna. A hátsó bejáraton érkeztünk, ezért elindultunk az eső áztatta, nedves füvön, hogy megkerüljük. Mint kiderült, az udvarnak ott is van egy bejárata, egy sokkal helyesebb kis kapu. Itt láttam meg azt a táblát is, amiből kiderült számomra, hogy egy ortodox templomot csodálok éppen. Jobban körül nézve pedig azt is felfedeztem, hogy ez Alexandra Pavlovna sírkápolnája. Alexandra Pavlovna József nádor főherceg felesége volt, aki fiatalon elhunyt. Az ő kérése volt, hogy a nádori birtokhoz tartozó kedvenc kirándulóhelyén, Ürömön temessék el. A sírkápolnát 1803-ban szentelték fel és ezzel ez lett az Orosz Ortodox Egyház első magyarországi temploma. Alexandra Pavlovna földi maradványait mindmáig itt őrzik. A kápolnát minden szombaton 9 és 12 óra között lehet meglátogatni, de 10-től mise van.

img_0639.JPG

img_0633.JPG

img_0631.JPG

img_0628.JPG

img_0626.JPG

Ebben az évben részt veszek a híradós Szabados Ágnes "Nincs időm olvasni" kihívásában. Egy hónap, egy könyv. Minden hónapban van egy megadott téma. Most, júliusban valami orosz. Hosszas gondolkodás után kitaláltam, hogy Ulickajától szeretnék olvasni. A könyvei fülszövegét végigfutva a Szonyecska és az Imágó keltette fel az érdeklődésemet. Igen ám, de az ürömi könyvtár most a nyári szünet miatt zárva van. Így aztán Kicsi M-mel felkerestük a pilisborosjenői könyvtárat.

Pilisborosjenőn a könyvtár a művelődési ház emeletén van. Az első benyomásom az volt, hogy picike. Mondjuk nem tudom, hogy mit vártam egy falu könyvtárától... Tetszett, hogy rögtön a bejárattal szemben vannak az új könyvek. A többi polcon böngészve viszont rá kellett jönnöm, hogy a kínálat egy-egy íróra koncentrálódik. Így aki szereti Danielle Steel, Mary Nichols vagy Jo Nesbo könyveit, annak feltétlenül itt a helye. Aki viszont Ulickajára vágyik, annak máshol kell keresgélnie. Sajnos ugyanis egyik könyvét sem tudtam kikölcsönözni. Ezért aztán nem is iratkoztam be első nekifutásra. Talán majd legközelebb.

Ha már az olvasásnál tartunk, ejtek néhány szót a helyi könyvmegállókról is. Aki nem ismerné ezt a fogalmat: a könyvmegállóban ingyenes könyvek vannak, ha viszel egyet, elhozhatsz egyet. Pilisborosjenőn a művház bejáratánál két polcon sorakoznak az olvasókra váró könyvek. Ürömön a könyvtár bejárata melletti polcon lehet böngészni. Igazi, szekrényes könyvmegállót legközelebb a csillaghegyi HÉV megállónál láttam.

Na, és hogy jut egy pilisborosjenői lakó Ulickaja könyvhöz amikor az ürömi könyvtár zárva van, a helyiben nincsen, megvenni pedig nem szeretné? Hát ír a levelező listára. És rögtön akad több falubeli is, aki szívesen kölcsön adja neki a könyvét. A Szonyecska és az Imágó már itt van a polcomon. Augusztus elejéig maradhatnak. Már csak azt kell eldöntenem, hogy melyiket olvassam el. Vagy mindkettőt? 

Nem szeretem, hogy...

M megpróbált lebeszélni arról, hogy ezt a bejegyzést megírjam. De nem hagytam magam. Mert bármennyire is tökéletes hely számunkra Pilisborosjenő, bizony vannak hibái. És ha a blogom eredeti célja lebeg előttem, vagyis segítséget szeretnék nyújtani a leendő újlakóknak, akkor teljes képet kell festenem. Amit csak úgy tudok megtenni, ha beszélek arról is, amit nem szeretek. Persze egy ilyen bejegyzést nehéz objektíven és politikától mentesen megírni, de igyekszem.

Nem szeretem, hogy katasztrofális utakon kell közlekednünk. A legtöbb bosszúságot ez okozza a faluban. Nem csak nekem, hanem mindenkinek. Érzékeny pontja ez minden borosjenői lakosnak. Az utak itt csak nyomokban tartalmaznak aszfaltot - szoktam mondani. A két fő közlekedési út, a fő út és a Budai út közül nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb. M szerint a Budai út, szerintem a fő út. A toldozott-foltozott utakon nincs egyetlen méter sem, ami nem ráz. A leendő Waldorf ovi előtt az aszfaltszürke valamennyi árnyalatát megfigyelhetjük, kevesebb mint négy négyzetméteren. És az még a jobbik eset, ha legalább van toldozás-foltozás. A rosszabbik, amikor lyuk van. Mit lyuk! Kráter! A fő útról az Ilona utcára bekanyarodva csaknem egy évig kerülgettünk egy akkora kátyút, amibe ha belefutott volna az autó kereke, tuti, hogy félig eltűnik benne. És higgyétek el, hogy cseppet sem túlzok! A végén már a gödör szélessége is elérte azt a határt, hogy az én kisautómmal éppen, hogy két kerék közé tudtam venni. Itt jött el az a pont, amikor - állítólag - egy helyi építési vállalkozónál betelt a pohár, és önköltségen öntött bele egy kis betont.

budai_waldorf.jpgA leendő Waldorf óvoda előtti útszakasz, eső után még vonzóbb...

budai_kocsma.jpgA Budai út igazi szlalom pálya

Nem szeretem, hogy az utak nagy része itt még mindig földes. Próbáltak ezen segíteni köves szórással, ami az elején még egész jó volt, mert tényleg zúzott volt a kő és még bele is nyomkodták az útba, így nem az első, hanem a harmadik eső mosta le teljesen. Később akkora kövekkel szórták tele az utakat, hogy némelyik még a sziklakertembe (ha lenne) is megfelelő méretű lett volna, mindenesetre autós közlekedésre teljességgel alkalmatlan. Szerencsére annyi homokot kevertek közé és annyira nem nyomkodták bele az útba, hogy ezt már az első eső lemosta. Aztán jött egy osztrák cég, egy hiper-szuper technika, felmarták, valami vízre keményedő porral leszórták, bevizezték, úthengerelték és kaptunk egy masszív útalapot, egy viszonylag egyenes és kőmentes utat. A mi utcánkban egészen jól működik, de volt, ahol az első eső után sártengerré változott az út. Persze nincsenek illúzióim afelől, hogy az útalapra a közeljövőben beton is kerül. Az eső meg időről-időre jön és teszi a dolgát...

var.jpgA Várhalom utcát tavaly lemosta az eső, azóta is úgy áll

var_csatorna.jpgA Várhalom utca és a Budai út sarka, életveszélyes csatornaráccsal, eső által lehordott murvával, pocsolyákkal, járdának alig nevezhető gyalogúttal

Az utóbbi két évben, főként pályázati pénzekből, néhány utat sikerült helyrehozni. Ezek térkő burkolatot kaptak. Most is épp folyamatban van két utca burkolása. Remélem nem ez lesz az utolsó... De például míg a Patak utcában van (és volt is) egy mélyedés az út közepén, ami levezeti az utca aljára a vizet, addig ez az Erdő utcánál kimaradt. Igaz, ott nem is volt. De talán lehetett volna csinálni, ha egy kicsit gondolkodik az a valaki, akinek ez a feladata. Így most esőzés idején csak úgy folyik szerteszét az Erdő utcán a víz. Csodálatos lenne, ha vízesést akarnék látni. De ezt az utat általában közlekedésre használom. Autóval vagy gyalogosan. Első esetben balesetveszélyes, második esetben a gumicsizma kötelező viselet. És persze a víz csak az utca legalján kerül elvezetésre egy utca szélességű csatornarácson. Amit eddig csak egyszer láttam, hogy kitisztítanak. A többit a képzelőerőtökre bízom... Szóval igazából csak az a kérdés motoszkál a fejemben, hogy egy domboldalakra épült faluban nem lehetne-e egy kicsit jobban végiggondolni a vízelvezetés kérdését útfelújítás előtt? Mert a térkő burkolat nagyon szép és praktikus is, ha fel kell bontani valami miatt az utat, de az eső olyan csodálatosan alá tudja mosni, hogy csak na! Aztán megsüllyed, beszakad, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

erdo.jpgAz Erdő utca alján található vízelvezető rács és az eső által lehordott köves föld, ami néha beteríti a Budai utat

Nem szeretem, hogy babakocsival csak az úton tudok közlekedni. Mert járda az nincs. Vagy ha van, akkor rossz az állapota. Tudom, hogy vannak gyerekek, akiknek még a sziklás földút sem elég rázós, de az enyém rémült tekintettel bámul rám, amikor néha napján arra vetemedek, hogy babakocsival tolom végig a falun. Nem szeretem, hogy az utaknak itt sincs széle, ami Magyarországon valamiféle divat lehet, de nekem ez a divatirányzat kifejezetten nem tetszik. És nem arra gondolok, hogy kövekkel kirakott útszegélynek kellene lennie, de az útszéli letörések helyrehozatala és egy fehér útszegély csík nagyban javítaná az összképet. Járdaépítés terén is van némi pozitív fejlődés, mert néha az útfelújítással párhuzamosan gyalogút is készül. Ám őszintén szólva azzal nem tudok mit kezdeni, hogy az út feléig van járda, aztán egyszer csak véget ér és battyoghatunk gyerekestül tovább az autóúton.

Nem szeretem, hogy itt mintha megállt volna az idő. Valahogy nem jutunk egyről a kettőre. Nincs haladás. Csak pletykák a mindenféle mutyikról. Pedig állítólag pénz azért akad. Mégis egy civil csoport, a "2097" és néhány lelkes falubeli kellett ahhoz, hogy valami elkezdődjön. Hogy helyrehozzák a helyenként életveszélyessé vált játszóteret, hogy legyen focipálya, hogy árnyat adó fasort ültessenek az Egri vár felé vezető út mellé és, hogy legyenek végre olyan rendezvények, amik most ugyan még gyerekcipőben járnak, de néhány év múlva akár tömegeket is vonzhatnak a faluba. Mert abból lesz újabb pénz újabb dolgokra. Abból nem lesz, ha ész nélkül vétózunk meg mindenféle beruházást és kezdeményezést attól félvén, hogy majd ellep minket az emberáradat és oda a nyugalmunknak. Lehet ezt ésszel és fenntartható módon csinálni. Nem kell átmenő forgalom ahhoz, hogy a fejlődés útjára lépjünk. Még pénz sem mindig. Csak jó ötletek, lelkes emberek, közösség építés és kitartás.

Nem szeretem, hogy meg kellett írnom ezt a bejegyzést és nem szeretem, hogy ilyen sokat tudtam írni. Sajnos ahhoz képest, hogy Pilisborosjenő sváb falu és ezt fennen hirdeti is, szégyenletes a rendetlenség. Steinheim am Albuch testvérvárosunkban élő "rokonaink" nem lennének büszkék ránk. Én is sváb vagyok és ennek megfelelően eléggé kocka. Az a fajta, akinél a szekrényben élére vannak állítva a ruhák. Szóval az átlagnál is jobban zavar Borosjenő jelenlegi képe.

Nem igazán szokott befolyásolni mások véleménye. Megnézek egy filmet, akkor is ha a kritikák lehúzták, és elolvasok egy könyvet, akkor is ha a többség negatívan értékeli. Szeretem megalkotni a saját véleményemet. A jövőbeli újlakóknak azt javaslom, hogy nézzenek körül Borosjenőn. Kukkantsanak be a kis utcákba, sétáljanak fel a hegyoldalba, menjenek végig gyalog és autóval! Beszélgessenek a helyiekkel! (A várossal ellentétben itt ezért senkit nem néznek hülyének.) Aztán mérlegeljenek! Számomra például a "szeretem-dolgok" ellensúlyozzák a "nemszeretem-dolgokat". Nyilván így van ezzel sok itt élő ember. Különben nem lennénk annyian. Sőt, egyre többen.

Szeretem, hogy...

Négy éve, hogy Pilisborosjenőre költöztünk. A véletlen hozta így. Egy olyan időszakban kerestünk bérelhető házat, amikor a pénzügyi válság és a bedőlt hitelek miatt sokan választották a lakhatás ezen módját. A legtöbb esetben el sem jutottunk odáig, hogy megnézzük a kiadó ingatlant. Mire telefonáltam, már ki is adták. Végül két ház között kellett döntenünk: egy diósdi és egy pilisborosjenői között. A diósdi házban nem fértek volna el a cuccaink. Így lettünk pilisborosjenőiek.

img_0778_4134.JPGA ház nem a miénk. De szívesen elfogadnám. Szerintem az egyik legszebben felújított a faluban.

Mindenki mondta, hogy milyen szerencsések vagyunk, mert mennyire nehéz itt kiadó házat találni. Én meg közben utáltam az egészet. Az udvar pici volt, egyáltalán nem ilyet akartam. Az utca meredek és földes, a babakocsit elástam a tárolóban és csak hordozóval tudtam közlekedni. Ha bármit el akartam intézni, egyeztetnem kellett M-mel egy időpontot. Bezárva éreztem magam. A világ végén. Egyedül. Akit senki nem látogat meg, mert le kell menni hozzá a térképről. Sírtam. Sokat sírtam. Több mint egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy azt érezzem: itthon vagyok. Egy hét vakáció után, a Balatonról tartottunk éppen hazafelé, amikor az ürömi felüljáróról megpillantottam a Nagy-Kevélyt. Akkor járt át először az érzés...

img_0761_4162.JPGHatalmas szőlőbirtok a falu szélén. Külön kedvencem a határában álló, mesébe illő ház. Eladó...

Még jócskán a telet tapostuk, mikor idén egyik reggel én vittem kicsi M-et az oviba. Ünnepi alkalom az ilyesmi, mióta Kicsilány megszületett. Miközben hazafelé baktattam, a felkelő nap első sugarait élveztem és beszippantottam a hideg, földszagú levegőt, azon méláztam, hogy a kezdetekhez képest ma már mennyire szeretek itt élni.

img_0717.JPGKőlépcső és faágakból épített kusza kerítés. Szeretnék itt egyszer vendég lenni. Felmenni és belépni rajta. 

Szeretem, hogy bár mindössze pár kilométerre vagyunk a Budapest táblától, itt még köszönnek az utcán egymásnak az emberek. Igaz, találkoztam olyan "őslakossal", aki szerint ez már igencsak megkopott, de azért örömmel jelentem, hogy nagyobb százalékban még ma is élő szokás. Az elején persze fura volt. Ma már az a fura, ha valaki nem köszön. Sokszor én köszönök előre, mert tetszik ez a hagyomány és még ha csak egy porszem is vagyok a gépezetben, szeretném megőrizni és átadni a gyerekeimnek. Néha azon veszem észre magam, hogy a városban járva is majdnem ráköszönök az emberekre. Persze bolondnak néznének, úgyhogy inkább nem teszem. Borosjenőn nem félnek beszélni egymással az emberek. Akkor sem, ha tök ismeretlenekről van szó. Ezt a szokásomat a városban sem mindig tudom levetkőzni és bizony néha csak néznek rám zavartan: "úristen, ez hozzám szólt!" Szeretem, hogy az emberek itt még bíznak egymásban. Nemrégiben betértem az újonnan nyílt pékségünkbe és jól bevásároltam. De mikor fizetni akartam, üres volt a pénztárcám. A kétezresemnek már csak az emlékét találtam benne... Elkezdtem kipakolni amit kértem, de rám szóltak, hogy "nehogy má' kipakold, majd valamikor behozod!". És hallottam már a Jenői Falónál olyan beszélgetést kedden, hogy "írd hozzá a számlához a hétvégi levest is!"

img_0763_4128.JPGAz egyik kedvenc házam a faluban. A romantikusan gazos bejárat egy gerendaházat rejteget.

Szeretem, hogy ma már nem tudok úgy végig menni a falun, hogy ne találkozzak valakivel. Néha csak egy integetés, egy mosoly, néha egy félig átbeszélgetett ruhavásár. M néha csak pilláz, hogy ez meg ki volt. Sőt, néha már úgy járok, hogy valaki rám köszön, de nekem fogalmam sincs, hogy honnan ismerem. A múltkor az iskola előtt lobogott nekem valaki, hogy az oviban dolgozott, de látja, hogy nem ismerem meg. Tényleg nem. Mondjuk, ha nem lett volna rajta az a napszemüveg... Másik alkalommal meg valaki megállt mellettem kocsival és gratulált Kicsilányhoz. Nagyon kedves, de azóta is azon töprengek, hogy hol találkoztunk. Pedig jó az arc- és a névmemóriám is. Mindent összevetve élvezem ezt a dolgot. Úgy érzem, hogy ide tartozom. Hogy része lettem egy közösségnek.

img_0794_4154.JPGApró részletek, amelyek mindig ott vannak, ahol megszoktam és amikre mindig jó érzés ránézni. Ezektől lesz otthonos egy séta.

Szeretem, hogy körülvesz az erdő. Bármerre indulok, előbb-utóbb zöldbe érek. A gyerekek miatt a túrázásból kiesett idők döbbentettek rá igazán: nem tudok fák nélkül létezni. Semmi, de semmi nem tud úgy kikapcsolni és feltölteni mint egy erdőben tett séta. Ide költözésünkkor még térképpel indultam a Köves-bérc felfedezésére kicsi M-mel a hátamon. Ma már itiner nélkül is kiismerem magam a főbb ösvényeken, meg vannak a kedvenc helyeim, tudom, hogy melyik évszakban milyen kép fogad és mikor milyen virágok nyílnak. Évekkel ezelőtt egy teljesítménytúra hozott először a faluba. A buszon hazafelé zötykölődve azon gondolkodtam, hogy milyen közel van ez a hely a városhoz és mégis mennyire más, mennyire természetközeli, mennyire jó lehet itt élni. És tessék!... Ezen a teljesítménytúrán azóta már kicsi M-mel, pilisborosjenőiként is végig mentünk. Idén pedig az a terv, hogy Kicsilánnyal négyesben is végig járjuk.

img_0764_4130.JPG

img_0759.JPG

img_0780_4136.JPGSzeretem a szép, a régi, a rejtélyes, a különleges ajtókat és kapukat. Van belőlük bőven.

Szeretem, hogy a nap és az év minden szakában meg vannak a falu szépségei. Szeretem, hogy itt a tél fehér. Sokáig fehér. Nem szürke és latyakos mint a városban. Szeretem, hogy az óvoda előtt ott sorakoznak a szánkók, mert a szülők reggel azzal viszik a gyerekeket. Szeretem esténként a fafüst illatát, ami megül a völgyben. Szeretem, hogy tavasszal nem csak a természet telik meg élettel, de a falu is. Újra tele a játszótér, mindenki elkezd kapirgálni a kertben és berregnek a fűnyírók. A Nagy-Kevély a zöld minden létező árnyalatát hozza, ahogy a fák kihajtanak. Az erdőben az aljnövényzet újra éled, napok alatt húsz centi magasra nő a fű és sorra nyílnak a virágok. Szeretem, hogy itt nyáron mindig 4-5 fokkal hűvösebb van mint a városban. Szeretem, hogy már pirkadat előtt csicseregni kezdenek a madarak, ami felébreszt a nyitott ablakon keresztül. És nincs más hang, csak a madaraké. Egyébként tökéletes a csend. Szeretem, hogy ősszel szép lassan színesbe öltözik az addig "egyhangúan" zöld táj. Szeretem, hogy miután esett az eső, az utcák megtelnek gumicsizmás gyerekekkel, akik a pocsolyákban ugrálnak. Szeretem, hogy a hajnali ködben eltűnik a szemközti hegy, majd ahogy a nap egyre feljebb kúszik az égen, összezsugorítja a völgybe szorult párafelhőket, amik aztán szép lassan távoznak a város irányába.

Szeretem, hogy itt élünk. Most már szeretem.

img_0702_4116.JPGA Nagy-Kevély és a hegyre felfutó borosjenői házak. Látvány a Köves-bércről, a kedvenc helyemről, amivel nem nagyon tudok betelni.

Új újlakó

A legutóbbi írásom után két és fél nappal világra jött családunk első tősgyökeres pilisborosjenői tagja. A szülinapom estéjén üldögéltem a kanapén, frappáns köszönőszövegen gondolkodva, válaszul a fészbúkos gratulációkra. Hirtelen az én magzatom akkorát pördült a hasamban, hogy azzal sikerült burkot repesztenie és elfolyt a magzatvíz. Ez este 10 órakor történt. Aztán felgyorsultak az események: riasztottuk a szüleimet, akik Budapest túlvégéről 1 óra alatt nálunk voltak, hogy vigyázzanak kicsi M-re. Éjfélkor 5 perces fájásokkal indultunk a kórházba és hajnali 3-kor, gyorsvonatként megérkezett a Kicsilány. Ennek fél éve...

Az első gyereknél a bezártságot viseltem a legnehezebben. Hogy fel kellett adnom az addigi pörgős, jövős-menős életemet, és az időm minimum háromnegyed részét a négy fal között kellett töltenem. Most is ettől féltem a legjobban. Újra felértékelődött a szűkebb környezetem. És amire korábban ott volt a Récsei Center, a Keleti környéke és az Aréna Plaza, azt most egy alig több mint 3000 lelket számláló faluban kellett megoldanom, aminek a legtávolabbi pontja is mindössze 20 perc gyalog. Ha lassan megyek.

Kicsi M-et fél évesen kötöttem magamra először, amikor bőrgyógyászhoz kellett vinnem a Margit híd budai hídfőjéhez. Kicsilány 3 hetes volt, amikor először hordozóba tuszkoltam. Nem tetszett neki túlságosan, de nem adtam neki választási lehetőséget. A babakocsi nem opció Borosjenőn. Legalábbis a miénk nem, amit anno városligeti sétákhoz vásároltunk, tehát kicsi és műanyag kerekei vannak. És aki itt él, annak ennél többet nem is kell mondanom.

Mielőtt anya lettem, mereven elutasítottam, hogy magamon hordozzam a gyerekemet. Mióta anya vagyok, az egyik legjobb döntésemnek tartom, hogy sutba vágtam ezt az elvemet és vettem egy csatos hordozót. Ennél fogva nem különösebben hat meg, ha kicsi M-nek épp a kőbánya felé van kedve menni és sziklát kell vele másznom, ha a Teve-sziklához sétálunk, ha erdőt járunk vagy ha nem alacsonypadlós busz jön. A hordozás számomra a szabadságot jelenti.

Borosjenőn két bolt van, itt meg tudom venni a legszükségesebbet: a kenyeret. Szerencsére épp most nyitott egy pékség is a faluban, úgyhogy ha minőségi pékárura vágyunk, azt is be tudom szerezni helyben. Amúgy meg átálltam az online bevásárlásra. Már szülés előtt elkezdtem tesztelni a rendszert a Tesco-nál. Szinte mindig van helyettesítő termék, sokszor van, hogy valamit egyáltalán nem tesznek bele a kosárba, óriás fej hagymákat és krumplikat pakolnak bele, amit én sosem vennék, és előfordult már, hogy lejárt joghurtot kaptunk. De legalább flottul megy az átvétel, ellentétben az Auchannal, akiknél tapasztalatom szerint még kicsit gyerekcipőben jár ez a dolog. Ja, merthogy én nem szállíttatok házhoz. Lehet, hogy garasos vagyok, de sajnálom rá a 900 forintot. Az áruházban vesszük át. Tesco esetében a Bécsi úton, Auchan esetében Budakalászon. A karácsonyi és a húsvéti bevásárlás azért izgi volt, komoly csapatmunkát kívánt M-től és tőlem.

Szűkebb környezetként értelmezem Solymárt. Gyakran járok át a Terstyánszky úton lévő "shopping centerbe", ahol egy helyen megtalálom a boltot, zöldségest, patikát, kreatív boltot és DM-et. Illetve gyakran jártam át... amíg február végén egy balesetben le nem amortizálták a kisautóm. Totálkár. Brühühüüüüü! Persze-persze, örülök, hogy senkinek semmi baja nem lett. Merthogy a két gyerek is velem volt. De amikor már mindenki épségben itthon volt és túl voltunk a kezdeti ijedtségen, akkor azért elgondolkodtam, hogyan fogom megoldani kocsi nélkül a mindennapokat. Na, meg pénz nélkül... mert a baleset napján próbáltam pénzt felvenni egy automatából, ami elnyelte a kártyámat. Ennek is már két hónapja. Új bankkártyám igen, de új autóm még nincs, mégis eldöcögünk. Amikor betegek a gyerekek, akkor csak a borosjenői rendelés jöhet szóba, sétálni csak a faluban tudunk, M jár pelenkáért, ő hozza el az online bevásárlást is, és előjegyeztetem a naptárjába, ha bármi extra program van. Eddig csak egyszer kellett segítséget kérnem, amikor kicsi M-et elvittük reggel az oviba, majd M vidékre utazott, kinn meg dübörögtek a mínuszok és nem igazán szerettem volna Kicsilányt kivinni. A megoldás az lett, hogy írtam egy levelet az óvodás csoportunk levlistájára, hogy valaki haza tudná-e hozni kicsi M-et. Ketten is segítő kezet nyújtottak és haza szállították a fiamat.

Mostanra úgy érzem, hogy rendeződtek a soraim, ezért is tudott megszületni ez a bejegyzés. És a kalandok folytatódnak. Immár egy új újlakóval kiegészülve.

Városba/-ból

Amikor az ember lakóhelyet választ, szerintem a közlekedés az egyik legfontosabb szempont. Amikor anno dilemmáztunk, hogy hová költözzünk, amennyire kívülállóként lehetett, utánajártam a dolognak. De akkor még csak a tömegközlekedési opciókat mérlegeltem. Aztán lett autóm.

Nos, alapvetően türelmes ember vagyok, ha várakozásról van szó. Nem különösebben izgat ha órákat kell ülnöm az orvosnál vagy a mobilszolgáltatónál. Általában felkészülök ilyen esetekre könyvvel vagy egy fullosan feltöltött mobiltelefonnal. Érdekes felfedezést tettem azonban magammal kapcsolatban: ha dugóban való ácsingózásról van szó, azt nem bírom! Konkrétan idegbajos leszek tőle! Így hát amikor a kicsi M-mel otthon töltött évek után visszamentem dolgozni és ingázóvá váltam, hamar a Google Maps lett a legjobb barátom, és eszeveszetten kerestem a kerülőutakat minden irányban. Ráadásul a Hungária körutat éppen akkor túrták fel...

Kerüljön a tanulság mindjárt ide az elejére: nem költöznék Pilisborosjenőnél vagy Ürömnél kijjebb ezen a környéken! Szentendre és Pomáz irányába/-ból a 11-es, Solymár és Pilisvörösvár irányába/-ból a 10-es út jelent igen szűk keresztmetszetet. Pedig a helyzet sokat javult a beköltözésünk óta...

Városba be

Pilisborosjenőivé válásunk második évében kezdték körforgalommá alakítani a 10-es út ürömi elágazását, ami addig reggelenként nagyjából összefüggő kocsisort produkált egészen Pilisvörösvárig vagy tán még azon is túl. Egyúttal megépítették az elkerülő utat is. Kb. egy évvel azelőtt, hogy dolgozni kezdtem, mindkettőt átadták a forgalomnak. A dugók gyakorisága jócskán csökkent, de bizony gyakran feltorlódik a sor a Bóbita utcai lakóparknál lévő gyalogosátkelő lámpája miatt, meg néha a Bécsi úton is. A Hungária körút felújítása pedig éppen akkor zajlott, amikor dolgozni kezdtem, óriási dugókat okozva a Vörösvári úton. Persze az sem mindegy, hogy mikor indul az ember. Reggel perceken is múlhatnak dolgok. 6.45-kor még úgy hasítottam, mint kés a vajban, 6.50-kor már kezdett sor alakulni a körforgalomnál, 7 óra pedig a totális káosz kezdete. 8.45 körül már újra akadálytalan a forgalom.

Ha már csak a Vörösvári úton szembesülsz a dugóval:
A Szent Margit Rendelőintézet után a Váradi utcára kell rákanyarodni, majd rögtön balra, végig a parkolón, aztán Gyenes utca, majd bal kanyar a Teszársz Károly utcára, annak a végén kis kurflival stréhen szembe a Solymár utcán ki a Kiscelli útra, ott egy balos és be a körforgalomba. Innen ha egyenesen hajtasz ki, akkor van egy kis sorban állás mire kikanyarodsz a Pacsirtamező útra, vagy választhatod a harmadik kijáratot a Szőlő utca felé, ahonnan valószínűleg hamarabb kijutsz a főútra.

Ha az esélyét sem akarod megadni annak, hogy dugóba kerülj:
Ne menj fel az elkerülő útra, hanem válaszd a harmadik kijáratot és döngess végig 60-nal az Aranyvölgy úton, ami egy jó nagy fordítóval egy lámpáig visz! Itt kanyarodj balra a Pomázi út felé, majd az első lámpánál szintén balra a Törökkő utcára, utána az első lehetőségnél jobbra a Csillaghegyi utcára, ami kivisz a Bojtár utcára! Ott dobj egy balost, át a körforgalmon, egészen az út végéig kell menni, itt jobbra kanyarodva a Huszti úton haladj a Bogdáni útig! Itt választhatsz, hogy balra kanyarodsz és a Szentendrei út felől közelíted meg a várost, de az én tapasztalatom, hogy jobban jársz, ha egyenesen mész tovább és a Vihar utcán végig haladva kanyarodsz rá a Vörösvári útra. A cirka egy év alatt mindössze egyszer fordultam vissza dugó miatt erről az útvonalról...

Jó alternatíva:
A Rókahegyi út az egyik legrövidebb a városba, de nagyon meredek és elég szűk, ráadásul a reggeli csúcsforgalomban azért itt is előfordulnak torlódások, főleg ha épp nem működik a lejtő végén a jelzőlámpa, jön a HÉV, vagy sokadszorra felbontják az utat... A Rókahegyi úthoz az ürömi templomnál balra kell fordulni és csak végig egyenesen és erősen lefelé, míg nem kilyukadsz a Csillaghegyi Strandnál. Innen már több lehetőség közül választhatsz, attól függően, hogy merre tartasz. Csúcsidőben ebből az irányból az M0-ás is jobban megközelíthető, bár mióta elkészült az ottani szuper-körforgalom, bátran neki lehet vágni annak is.

Budakalász felé is lehet támadni:
Ha az M0-ás felé van dolgod vagy onnan könnyebben-gyorsabban meg tudod közelíteni a célpontodat, akkor Budakalász felé érdemes menni. Errefelé a HÉV szokott leginkább gondot okozni a reggeli és esti csúcsforgalom idején. Ha összefüggő kocsisorral szembesülsz a Budai úthoz érve, akkor ne balra, hanem jobbra fordulj, és a templom után balra, az Ady Endre utcára kanyarodj rá! Itt menj egyenesen, míg el nem éred az Omszki-tavat! Innen a Tanító utca visz ki a főútra, ahonnan pár másodperc alatt már az M0 felhajtójánál vagy.

Városból haza

Ha lehet, itt még fontosabb az időzítés, mint reggel. Én háromnegyed 4-kor indultam a munkahelyemről, hogy még a csúcsforgalom előtt át tudjak vágni a városon és oda érjek a gyerekért az oviba. Vagy ha M hozta el kicsi M-et, akkor este 6-nál nem indultam el hamarabb bentről. Az alternatívák nagyjából megegyeznek a fentiekkel, csak esetleg máshol érdemes letérni az útról.

A legjobban bevált:
Számomra a Vörösvári út - Bécsi út útvonal. Ha a Vörösvári úton valami fennforgás van és beáll a forgalom (bár ez viszonylag ritkán, inkább csak balesetek esetén fordul elő), akkor lekanyarodok a Vihar utca felé és ugyanazt az utat járom végig, amit fent második lehetőségként tálaltam. Ha nincs semmi gond a Vörösvári úton, akkor a Bécsi úton biztosan lesz... Volt már rá példa, hogy a Zay utcánál nem bírtam tovább, így ott lekanyarodtam, majd balra rá a Kunigunda útjára, a körforgalomnál rá a Bojtár utcára és onnantól már ugyanaz, amit az előbb is említettem. Na, de azért általában tovább el lehet jutni a Bécsi úton. Régebben az Óbudai temetőnél kanyarodtam le jobbra a Pomázi útra és kerültem ki az elkerülő úton araszoló kocsisort az Aranyvölgy úton. Újabban, nem tudom milyen okból, de már sokkal hamarabb beáll a sor, így a Bojtár utcánál lekanyarodok és ugyancsak hátulról érkezem. Elképesztő számomra, hogy valaki minden nap képes végig állni a dugót a kormányába kapaszkodva, ahelyett, hogy más lehetőség után nézzen! Mindegy, addig jó nekünk, mert így az Aranyvölgy úton 60-as tempóval autózva "gyönyörködhetünk" a vonattöltés túloldalán kígyózó kocsisorban.

Az alternatíva itt is működik:
A Rókahegyi úton jó eséllyel dugó nélkül megközelíthető Ürömön át Pilisborosjenő. Viszonylag ritkán használtam, illetve használom ezt az útvonalat, mert nekem kerülő és eléggé autógyilkos, én pedig már nem szívesen nyúzom a 12 éves kis négykerekűmet.

Budakalász felől is járható az út:
De hazafelé is ugyanúgy gondot okoz a HÉV. Az autók sokszor már a körforgalom előtt állnak, de ezt viszonylag messziről lehet látni. Ilyenkor érdemes egy balost dobni a Tanító utcára és visszafelé megtenni a fent leírt utat. Persze ha a Lenfonó HÉV megállónál áll a sor, akkor sanszos, hogy a másik irányból is kocsisorba ütközünk...

A fentieken kívül is vannak még itt-ott kisebb-nagyobb kerülő vagy rövidítési lehetőségek, amiket nagyon szívesen megosztok azzal, akit érdekel, de nincs kedve böngészni a térképet.

És persze néha dugóban állni sem feltétlenül rossz. Vagy ha úgy tetszik: megéri. A Hungária körút felújításakor, az Árpád-hídon araszolva néha csodákat láttam. Mint például szemkápráztató napfelkeltét előtérben a ködbe vesző irodaházakkal. Sajnos a kép nem adja vissza a látványt...

wp_20161007_07_02_24_pro_1.jpg

Garázsvásár

Hetek óta rendrakásban vagyok. M azt mondja, ez már a "fészekrakó ösztön". Lehet, elvégre kb. 5 hét és jön hozzánk a gólya. A nagy pakolászás eredménye: sok-sok sosem, alig vagy rég nem használt holmi, ami azonban sok-sok helyet foglal. Régóta tetszik a garázsvásárok hagyománya, már ha hagyományról beszélhetünk egy alig néhány éve hazánkba betört divathóbortról.

Elhatároztam, hogy a feleslegessé vált cuccainktól mi is egy garázsvásár keretében fogunk megszabadulni. M nem volt elragadtatva az ötlettől és kérdezte, hogy láttam-e már ilyet. Őszintén? Nem. Volt már néhány a faluban, de még egyen sem voltam. Úgyhogy minden behatástól mentesen megszerveztem a saját garázsvásárunkat. Mindez történt két héttel ezelőtt.

garazsvasar_1.jpg

Készítettem egy plakátot, amit több példányban kinyomtattunk. Majd a nyakunkba vettük kicsi M-mel a falut és kitettük minden helyre, ahol nem számít illegálisnak: a patikában, a lenti buszmegállóban, a Pöttöm ABC-ben, a művház előtti buszmegállóban, a buszfordulóban és a zöldségest is megkértem, hogy ragassza ki. Ha már tanítási idő lett volna, akkor ki lehetett volna rakni az ovi két épületében és az iskolában is. Sajnos a COOP-ban nincs faliújság, pedig jó kis kommunikációs csatorna lenne. És szintén sajnálatos, hogy sok faliújságot elbontottak, pl. a zöldségesnél és a játszótérnél, amik pedig most szintén jól jöttek volna.

Aztán áteveztem online-ra. Készítettem egy Facebook eseményt, amit megosztottam a saját oldalamon kívül a Pilisborosjenő oldalon, a Pilisborosjenő/Üröm/Óbuda hirdetős csoportban, a Pilisi Anyukák Klubjában, a Pilisi Anyukák Ötletelő Klubjában és a garazsvasarok.blogspot.hu oldalon. Persze az eseményre meghívtam falubeli ismerőseimet is. Végül pedig körbe küldtem a falusi levelezőlistán. A garázsvásárt megelőző napon emlékeztetőt is küldtem mindenhová. Ha most kezdenék neki, akkor a 2097 nevű Facebook csoportban is közzé tenném, amihez azóta csatlakoztam.

wp_20170902_15_05_56_pro.jpg

A nagy nap reggelén kicsi M-mel elkezdtünk kupacokat csinálni a nappaliban: 100 Ft-os, 500 Ft-os, 1000 Ft-os és 2000 Ft-os kupacok készültek. M-et felkértem revízióra, ő néhány dolgot áthurcolt egyik halomból a másikba, többnyire felértékelte a cuccokat. Egy kissé kapkodós ebéd után rohamtempóban kezdtünk kipakolni az udvarra. Szinte még készen sem voltunk, amikor megérkeztek az első vevők, így elhúztam a kaput és ezzel megnyitott a garázsvásár. Ismerősök jöttek és néhány kinccsel távoztak! És szép sorjában érkeztek mások is. Olyanok is, akiket nem ismertem. Alkudoztak, vásároltak, fogytak a számunkra már feleslegessé vált dolgok. A kapu szombaton 14 és 18 óra között volt nyitva.

Nem mondom, hogy hatalmas vagyonokat zsebeltünk be. De részemről egy kellemes délutánt töltöttem az udvaron. Jókat beszélgettem az ismerősökkel. Saját, szubjektív mérlegem szerint többen jöttek, mint amire számítottam, de kevesebb dolgot vettek meg, mint reméltem.

wp_20170902_16_08_54_pro.jpg

És a vásározásnak itt még nem volt vége... A megmaradt dolgokat a bepakolás során lefotóztam, majd a falusi levelezőlistán körbe küldtem. Egy jó csomó dolgon így sikerült túladni, a következő héten jöttek-mentek a falubeliek és vitték, amire szükségük volt. Ennek egyik nagy előnye, hogy az alkudozás nullára csökkent.

Amikor ez a csatorna is kifújt, jöttek az adok-veszek típusú Facebook oldalak. Itt tartok most. De már nagyon megcsappant a készlet. Szerencsére. A maradékot szülés előtt egy nagy zsákba pakolom majd és a helyi Családsegítőbe visszük. Ez hát a megunt kacatok utóélete.

"Sosemvagyokegyedül"

(Szemtelenül személyes részletekkel)

21. Most csak ennyi nap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Alakul... A múltkor azt írtam, elárulom, mi áll a háttérben, mi garantálja, hogy a posztok sűrűsége legalábbis megközelíti majd a régmúlt időkét. Nos, íme a titok.

2017. február 24. Este Rapülők koncert. Arra készülünk. A készülődés azzal indul, hogy kicsi M-et leadjuk a mamáéknál. M aznap korán kelt, hogy lelépve otthonról, a hobbijának hódoljon. Kicsi M még aludt. Nekem pedig dolgom volt a fürdőszobában. Na, nem az, amire gondoltok! Másfél év várakozás és próbálkozás után újra felcsillant a remény, hogy esetleg úton van a kistesó. Ezért aztán terhességi tesztet szerettem volna készíteni. Ott volt a szekrényben, csak elő kellett venni. Elő is vettem. A gondok ott kezdődtek, hogy tesztcsík már nem volt benne! Nem is értem, hogy rakhattam vissza üresen a dobozt! Mert az addig rendjén van, hogy üres vajas dobozt találok a hűtőben, de ez!...

A tesztet viszont mindenképpen aznap akartam megcsinálni. Úgy gondoltam, hogy ha negatív, akkor legalább ott a hétvége, hogy kiheverjem az újabb csalódást. Ha pedig pozitív, akkor este, a koncertre menet újságolom el a hírt M-nek. Egy fokkal romantikusabban szerettem volna előrukkolni a dologgal, mert kicsi M érkezésének bejelentése még a romantika határát sem súrolta:
Én: "Mit csinálsz ma este???"
M: "Miért?"
Én: "Mert ez k...ra két csík lett!"

Kapóra jött, hogy M-nek valamiért be kellett ugrania a munkahelyére. Mindenféle ürüggyel rávettem, hogy vigye magával kicsi M-et is. Nekem pedig - érdekes módon - a DM-ben akadt dolgom. Ezért aztán engem kidobtak a Csillagvárnál, ők pedig elmentek M dolgozójába. Ezerrel rohantam a DM-be és az alibiként megvásárolt dolog mellett egy tesztet is pottyantottam a kosárba. Majd irány a mosdó. Ez sem éppen romantikus, de ott, a Csillagvár mosdójában csináltam meg a tesztet. Ami azonnal pozitív lett. Én meg azonnal bőgni kezdtem. Azóta is abba a WC-be megyek be, ahányszor csak arra járok. Ezen kívül csak egy fényképet őrzök a teszten kirajzolódott két csíkról.

Miután kicsi M-et leadtuk a mamáéknál, elindultunk a városba. Koncert előtt egy közös, korai vacsorát terveztünk egy étteremben. Ahogy kiszálltunk a kocsiból és a Dunakorzóra értünk, nem bírtam már tovább magamban tartani a hírt. Megmutattam M-nek a fotót a telefonomon. Kellett egy pár másodperc mire leesett neki, hogy mit lát a képen. Meglepődött, de örült. Határozottan örült. Csak nem számított rá pont most. Hát, pont most én sem, de azért már sejtettem a jelekből. Korábban is véltem már jeleket felfedezni, de mint utóbb kiderült, falsnak bizonyultak. Ezúttal azonban valahol ott mélyen, legbelül tudtam, hogy ezek a jelek most tényleg azt jelzik: másodszor is anyuka leszek.

De hogyan is kanyarintok én most ebből egy Pilisborosjenőről szóló blog bejegyzést? Hát úgy, kérem, hogy egy kismamának bizony védőnőhöz és orvoshoz kell mennie. És ezen a téren ismét "újlakónak" számítottam. Mindkettővel volt már dolgom, de nem ilyen ügyben.

A védőnőnek tudtam a mobilszámát, így hát felhívtam. Terhes tanácsadás minden héten szerdán 16-18 óráig van az Egészségházban. De 17 óráig érjek oda, mert 18 órától neki már valami próba van. Falu... Egyébként Borosjenőn két védőnő, Eszti néni és Judit teljesít szolgálatot, természetesen területi megosztásban. Az utca szerinti bontás megtekinthető a védőnői szolgálat bejárati ajtaján.

Az orvosnál is jártam már korábban. Egyszer. Meg is jegyezte, hogy nem sokszor vagyok beteg. Hát, szerencsére tényleg nem. De a kártyámat átkértem a faluba az addigi első és egyetlen látogatásom alkalmával, mert úgy gondoltam, hogy betegen, egy 1 év körüli gyerekkel nem fogok tudni a városba rohangálni a korábbi háziorvosomhoz. Kovács doktor igazi orvos. Ez a kategória nálam ott kezdődik, amikor egy nátha esetén megkopogtatják a hátamat. Hát, ő ez a fajta. Lehet időpontot kérni telefonon, de a rendelés amúgy is gyorsan halad, nincs sok faxni, nem kell nála sokat várni. Kivéve ha sürgős esethez hívják. Ahová egyébként teljes orvosi eszköztárral felszerelt biciklivel vonul ki. Ilyenkor marad az asszisztens, aki rengeteg dolgot el tud intézni. Falu... Néha be sem jelentkezem az orvoshoz, előtte megkérdezem az asszisztenst, Zsuzsát, hogy tud-e nekem segíteni. Általában tud. Kivéve ha helyettesítik, mint most nyáron, amikor letettem a munkát. A helyettes ugyan felvett betegállományba a számítógépes rendszerben, de a beteglapért vissza kellett mennem Zsuzsához. (Még több részletért kattints ide: http://www.pilisborosjeno.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=26&Itemid=31.)

Szóval már nem dolgozom, otthon vagyok. Beindult a fészekrakó ösztön és ezerrel rakom rendbe az egész házat. Selejtezek, átrendezek, rendet rakok. Azzal hitegetnek, hogy ezúttal egy kislányt hordok a szívem alatt. Ezt két különböző orvos is megerősítette és mindenféle szürke és fehér kis pöttyökre mutogattak az ultrahang képernyőjén, hogy lám-lám, ott a bizonyíték. Jövő héten 4D ultrahangra megyünk, bízva abban, hogy egy harmadik orvos is ugyanezt mondja. Remélem, mert a pelenkázószekrény már roskadozik a rózsaszín ruháktól. Egy fiúnak pedig nem áll jól ez a szín.

A "sosemvagyokegyedül" állapot 32. hetében járok. Október végén érkezik a család negyedik tagja. Drukkoljatok, hogy jó alvó legyen! Mert akkor lesz időm blogolni.

wp_20170909_22_36_33_pro_1101.jpg

Falun más

201. Ennyi nap telt el az utolsó bejegyzésem óta. Mélységes szégyen. Az egyetlen mentségem a munka. Már ha az elfogadható mentségnek. A gyerekkel itthon töltött évek után visszamentem, egy darabig bírtam, aztán maga alá temetett. Mókuskerék. Az a megállíthatatlan fajta. A munkahelyemen sokat sztoriztam a pilisborosjenői életemről. És rá kellett döbbennem, hogy ami számomra már természetes, az egy városlakó számára mondhatni bolygón túli.

Levlista

Nem is tudom, azt hiszem az egyik jógaórán hallottam róla, hogy van ilyen. Úgy sejlik, hogy a falubéli barátném mesélt róla. És egy másik jógázó társamnak kellett szólnom, hogy vegyen fel a listára. Azóta ömlik rajta minden. Jelentés a falu közgyűléséről (ritkán, mert túl sok fejlődés nem mutatkozik), beszámoló Pilisborosjenő egyetlen hajléktalanjáról, aki a művház előtti buszmegállóban éli életét (és amelynek konzekvenciája, hogy Sanyi úgy szereti a helyzetét, ahogy van, aki pedig nem hagyja, azon nem lehet segíteni). De jönnek-mennek a hírek bolhapiacról, eladó olívaolajról, görkorcsolyáról és gyerekágyról, elveszett tornazsákról és pénztárcáról (utóbbit meg is találták hiánytalanul), sőt szakik és "el tudná-e vinni valaki a férjemet és a gyerekemet hétfő reggel a Keletihez?" típusú fuvarok keresésére is kiváló fórum. Egy olyan nagyvárosban, mint Budapest, ez elképzelhetetlen, még kerületi szinten is. Mikroközösségekben talán, bár ott már inkább a fészbuk zárt csoport dívik. Nekem is furcsa volt ez a kissé elavultnak számító, gugli levelezőcsoport az elején. Vannak pedig mindenféle pilisborosjenői fb oldalak, mégsem működnek igazán, miközben a levlista virágzik. Egy kicsit megállt itt az idő. De a levelek nem. Ma is jött kettő. Érdemes feliratkozni!

Komatál

Ebbe már a levelezőlistának köszönhetően keveredtem. Egyszercsak jött egy levél és hozzá egy excel csatolmány. A levél szépen elmagyarázta, hogy a komatál egy régi sváb szokás, miszerint a harmadik vagy sokadik gyermekáldásnak örvendő családoknak a falu asszonyai főznek egy hónapon keresztül. A mellékelt táblázatban pedig ott voltak szépen felsorolva a hónap napjai. Ki-ki beírhatta magát a számára megfelelő napra vagy napokra és mellé véshette azt is, mi fő majd a fazékban. Néha instrukciók is vannak: hány éhes szájat kell etetni, laktóz-, tej- és/vagy gluténmentesen kell főzni, hány óráig kell a pakknak odaérni stb. Nagyon tetszett ez a szokás. Gondolkodás nélkül felvéstem magam az egyik napra, gyorsan kitaláltam a menüt és azt is szépen beírtam. Vittem ebédet a falun innen és a falun túl többször is. Mert Pilisborosjenőn bizony rengeteg a három- vagy többgyerekes család. Néha szinte ufónak éreztem magam, hogy nekünk csak egy van. A kollégáim meg ufónak néztek, hogy én egyáltalán hajlandó vagyok másoknak főzni. Egy percig sem gondoltam, hogy nem kéne. Talán túl hamar asszimilálódtam a falusi élethez?

Stoppolás

Az első stoppolásom véletlen volt. Ráadásul én voltam az utas. Meg kicsi M. Még nagyon az elején történt. Orvoshoz vittem a gyereket, de tudatlan kezdőként a borosjenői rendelőbe, miközben a doki épp Ürömön rendelt. Beálltunk gyorsan a buszmegállóba, mert bár jelentős késéssel, de még odaértünk volna a dokihoz. Fel sem tűnt, hogy a telekocsi tábla alatt állok. De pár perc múlva megállt egy autó és kiszólt belőle egy férfi, hogy elvihet-e. Annyira oda akartam érni az orvoshoz... Beszálltam, beszálltunk. És a férfi átvitt Ürömre. Kész voltam. A gesztustól is, meg magamtól is, hogy egyáltalán képes voltam a gyerekkel beszállni egy vadidegen autóba. Ez azért már az én városon nevelkedett erkölcseimnek is sok(k) volt. Aztán nekem is lett autóm. Az út szélén pedig ott állnak a stopposok. Leginkább a főúton vagy hazafelé az ürömi templomnál lévő buszmegállóban. Azért ezzel óvatos vagyok. Nem veszek fel mindenkit. De vittem már idős nénit és bácsit Ürömre vagy épp vissza, középiskolás kislányt Csillaghegyre, aki épp a barátnője szalagavatójára sietett, ismerős anyukát a Vörösvári úti rendelőbe. Az utcánkban van egy nő, aki rendszeresen stoppal jár be a városba. Már ismerik és ő is sokakat ismer. És működik.

Bizalom

Kiveszendőben lévő emberi tulajdonság. Főleg a városban. Ezért ezt volt a legnehezebb megszokni. Ezért ezt értékelem talán a legjobban a borosjenői életünkben. A stoppolásnak is ez az alapja. Aztán itt van például ez a zöldségkosaras dolog. Volt, hogy a szomszéd utca végén lakó nő megkért, hogy hozzuk el a kosarát, mert ő nem lesz itthon. Mindössze egyszer találkoztam vele azelőtt... Mondta, hogy csak emeljük át a kerítésen és rakjuk be a teraszra. Sokszor mi nem érünk haza időben, ilyenkor szoktam dobni egy e-mailt, hogy rakják ki a kerítés elé a ládánkat. És ha másnap hajnalban járunk arra, akkor is ott van a kosár. Nem viszi el senki! A múltkor, egy esti sétánk során elnyaltunk egy jégkrémet a Jenői Falónál. Fél füllel hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy "a számlához írd hozzá a hétvégéi levest is"! Aznap kedd volt... És biztosan van még egy csomó bizalmi szituáció, ami eszembe sem jut, mert már természetessé vált számomra.

Mostantól visszatér minden a régi kerékvágásba. Mármint a régi régi kerékvágásba. Mármint, hogy gyakoribbak lesznek az írások a blogon. Az ok? Erről majd egy következő bejegyzésben...

Zöldségkosár az Életkertből

Egy e-maillel kezdődött minden... Háromnegyed évvel ezelőtt a falusi levelezőlistára érkezett egy levél, amelyben egy közösségi kosárrendszerbe verbuváltak tagokat Pilisborosjenőről.

Sok évvel ezelőtt egy női magazinban olvastam erről. A kosárrendszerben kis gazdák tömörülnek, akik összeadják terményeiket, majd a helyi közösségből vásárlókat toboroznak, akik heti, havi vagy éves fixért bizonyos időközönként kapnak egy-egy kosár zöldséget, gyümölcsöt. Mindig ami épp terem, aminek szezonja van. A vevő jól jár, mert friss zöldséghez jut jó áron, a gazda jól jár mert biztos vásárlóköre és bevétele van. Lenyűgözött az ötlet! Lázasan kezdtem kutatni, hogy hol és hogyan csatlakozhatnék egy ilyen közösséghez. De akkor még igencsak gyerekcipőben járt ez a rendszer Magyarországon. Meg különben is, mit is akartam én Zuglóban, a belváros szívében?!

Aztán sok évvel később, Pilisborosjenőn, egyszer csak jött ez a levél. Szinte azonnal, gondolkodás nélkül jelentkeztem. Na jó, azért vagyok annyira jófej feleség, hogy M-et megkérdeztem, mit szól hozzá. Nem mondott nemet. Úgyhogy belevágtunk. Először csak egy hónapra fizettünk be, egy fél kosárra. Próbaképpen. Május elejét írtunk, úgyhogy még nem volt sok minden a kosárban. A saláta pedig fonnyadt volt. Mindegy, gondoltuk, van még hátra három hét, az alatt kiderül, mennyire működőképes. A kosárban egyre több minden volt. A saláta pedig soha többé nem volt fonnyadt. Befizettünk még egy hónapra. Majd még egyre. Majd már egyszerre több hónapra is. A fél kosár maradt, mert hármunknak bőven elég. Sőt a nyári és őszi időszakban még a család többi részének is jutott belőle.

wp_20160505_22_22_51_pro.jpgAz első kosár

Mikor kicsi M elkezdte az óvodát és már benn étkezett, felmerült a gondolat, hogy lemondjuk a zöldségkosarat. De mentes menü hiányában, továbbra is én főztem, így tagjai maradtunk a közösségnek. Majd a mentes óvodai menü kiharcolása után hétközben már egyáltalán nem főztem, ezért újra fontolóra vettük a kilépést. Hogy ennek ellenére mégis maradtunk a rendszerben, az főként M-nek köszönhető. Pedig az elején nem volt annyira oda a dologért. Most viszont buzgón kampányolt mellette, az érvei igazak voltak és könnyen meggyőzött.

István gazda Pomázon gondozza az Életkertet. A több kiskertből álló gazdaság bio zöldségeket termeszt. A közösséghez csatlakozók választhatnak egész és fél kosár közül, előbbit 4000 Ft/hét, utóbbit 2000 Ft/hét pénzért. Átvétel minden héten csütörtökön, a Rózsa u. 1. szám alatt este fél 7-től 8-ig. Igen, itt helyben, Pilisborosjenőn. Az átvevőponton általában a gazdával is össze lehet futni és egyeztetni, de hát modern időket élünk, persze fenn van a fészbúkon is: www.facebook.com/eletkertmuves.

Nyáron a zöldség szinte kifolyt a kosárból, annyira sok volt. Paradicsomot és paprikát például egyáltalán nem is vettem, sőt még a mélyhűtőbe is került és a családnak is szállítottam. Az uborka már a fülünkön jött ki, de ettük szorgalmasan. Rengeteg féle saláta landolt a konyhánkban a madársalátától a római salátáig. A rukkola a barátaink vagy a szomszéd konyhájában landolt, mert nagyjából ez az egyetlen zöldség, amit nem eszünk meg. Sok-sok mángoldot fogyasztottunk, amihez már újabb recepteket is kellett böngésznem a neten, mert kifogyott a repertoárom, a mángold viszont még mindig csak jött és jött. Krumplit és hagymát sem tudom mikor vettem utoljára boltban. És persze most sok mindenre nem tértem ki.

Ősszel kezdődött a gyökérzöldség, a sütőtök, a retek és a cékla dömping. Szinte heti rendszerességgel készült ekkor répatorta és már fontolgatom a céklás sütit is. Egy-egy doboz csíra szinte egész évben leledzik a kosárban, de télen megjelent az aprított zöldség is, ami akár salátának is jó, de nálunk még csütörtök este elfogy a vacsora mellé. Imádom az aprított gyümölcsöt is, ami ritkán jön, de szintén azonnal elfogy. Sok különlegesség is volt már a kosárban: édes- és lilaburgonya, savanyúkáposzta, dió, kovászos és bio csemege uborka, gomba, pagodakarfiol.

wp_20161020_20_02_31_pro.jpgOktóberi kosár

Amióta a közösség tagjai vagyunk, sokkal több zöldséget fogyasztunk. Nem csak főzve, de nyersen is. Eszünk olyan terményeket, amiket azelőtt sosem. Ráadásul nagyon jó, hogy mindig olyan dolog kerül az asztalunkra, ami épp terem. Állítólag így egészséges étkezni. Szeretem, hogy minden héten csütörtökön vár egy kosárnyi meglepetés. Maradunk tisztelettel.

süti beállítások módosítása