A Zsákfalvi Riporterrel már akkor találkoztam, amikor igazából még nem is létezett. FB - akit az előző részben már megemlítettem - kért tőlem pár mondatot a baba-mama klubról egy "új újságba". Hát, küldtem neki néhány sort. Aztán egyszer csak ott volt a postaládánkban a Zsákfalvi Riporter. Az új faluújság. A 2097 lapja.

Aztán jött az első kampány megbeszélés, ahol bevállaltam, hogy hirdetéseket szervezek a Zsákfalviba. Nos, ezt nem csináltam valami jól. Túl sok munkát adott a kampány és ezt a feladatomat mindig hátrébb soroltam a tennivalóim listáján. Nem sok hasznomat vették ezen a téren. De a baba-mama klubról rendszeresen belekerült egy-egy hír az én tollamból.

A 2097 lapja idővel az "ellenzék" lapja lett és fontos szerepet kapott a kampányban. Ekkor nem nagyon írtam. A kommunikáció más területein volt dolgom. Néha - ha szükség volt rá - besegítettem a terjesztésbe, összekötöttük a családi sétát a postaládába dobálással. Mert a Zsákfalvit a közösség írja és önkéntesek terjesztik hónapról hónapra!

A választások után aztán egyszer bedobtam F.B.-nek egy témát: írjunk az önkéntességről. Ő szerette volna, ha én írom meg, a saját érzéseimet beleszőve és másokat is megszólaltatva. Szívesen vállaltam, ha ezzel ösztönözni tudok embereket arra, hogy beálljanak a segítők, a faluért, a közösségért tenni akarók sorába. Aztán kaptam tőle egy üzenetet, hogy két egész oldalam van, ez lesz a címlapsztori. Te jó ég, ez azért így már nagyon komoly! - gondoltam. Majd jött KV, a lap fotósa, tördelője és még "kitudjamije", hogy a borítófotót így képzelte, meg úgy képzelte, meg amúgy kellenének rá az interjúalanyaim, meg hát én is. Ööö, ahaaa..., biztos?! - gondoltam. Kicsit úgy éreztem, sodródom az árral. De hagytam.

Az én mondanivalóm már jó ideje a fejemben volt, úgyhogy az kifolyt belőlem. Interjút viszont utoljára a suliújságnak - abból is az általános iskolainak - készítettem a Pa-Dö-Dö-vel. Kábé ez volt eddigi újságírói szakmai karrierem csúcsa. Dehát a Zsákfalvi rögtönzött havi stábjaiban sincsenek Vadas Zsuzsák meg Kepes Andrások, szóval csak lesz valahogy - mondogattam magamnak. Mindenesetre egy hangrögzítő alkalmazást azért letöltöttem a telefonomra.

Az első interjúalanyom, AKV kisfia az enyémmel járt egy csoportba az oviban, ő az egyik alapítója a mosipelus klubnak, aminek a baba-mama klub ad helyet, de sok más szálon is kapcsolódunk egymáshoz. Az ő otthonukban beszélgettünk, ő gyerekek nélkül, én csak eggyel, úgyhogy viszonylag nyugodtan tudtunk dumálni, ahogyan talán még sosem. És olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amit azelőtt nem. Ha csak ezt kaptam ettől a cikktől, akkor már boldog ember vagyok - gondoltam.

FSZ izgő-mozgó pasi, vele egy falufórum előtt találkoztam futtában, a régi iskola folyosóján. Ismertük egymást, de lelkizni még sosem ültünk le. Márpedig én éppen egy belső indíttatásáról akartam faggatni, ami arra sarkallja, hogy önkéntesként újabb és újabb projektekbe szálljon bele. Viszonylag sietős beszélgetés volt, a lélekfeltáró képességem gyorsaságát meg majd az olvasók megítélik.

A cikket megírtam, leadtam, betördelték, kinyomtatták. Abban a hónapban épp kiesett az egyik terjesztő, így aztán azt az újságot, aminek a vezércikkét megírtam és aminek az elején kissé zavartan mosolygok a kamerába, még házhoz is vittem néhány családnak. Dehát, így működik egy közösségi lap. Vagy valahogy így. Nem tudjuk, tanuljuk.

Ha elolvasnád mit írtam, itt megteheted.

És itt jön egy update: ezt a blog bejegyzést ugyanis cirka három hete kezdtem el írni. És ez bizony nagy idő egy olyan izgága csaj életében, mint amilyen én vagyok. Még akkor is, ha karantén van és be vagyok zárva. Az internet akkor is nyitva van. És az e-mail fiókomba csak úgy zúdultak az egyesületi levelek az elmúlt időszakban. Rengeteg "love projekt" ötlete reppent fel, amelyek közül sokkal tudnék azonosulni és szívvel-lélekkel csinálni. De sajnos az én napjaim is csak 24 órából állnak, amit rettentően nehezményezek, de nem tudom kihez fordulhatnék reklamációval! Szóval választani kell. És miután a Zsákfalvi Riporter projektje már régóta, de legalábbis több mint egy éve létezik, és imádom, mint ahogy írni is, de a szerkesztőségben elkélne a segítség, ezért felajánlottam FB-nek, hogy beszállnék mellé és KV mellé, a két állandó és oszlopos tag mellé. Ők örültek nekem. Én meg örültem, hogy örülnek nekem. Most itt tartunk. Hogy egy év múlva hol fogunk, arról majd írok. Itt vagy a Zsákfalviban. Vagy is-is.