Aki egy kicsit is közelebbről ismer, az tudja rólam, hogy utálom a politikát. Struccként élem az életemet. Nem nézek híradót, nem olvasok hírportálokat. M viszont mindent követ, így a legfontosabb információk rajta és a Facebook-on keresztül eljutnak hozzám. Meg néha drága Anyukám is tájékoztat erről-arról.

Úgy emlékszem 2019 áprilisát írtuk. Takarítottam és közben nagyon bosszankodtam valamin. Valamin, ami a házépítéssel volt kapcsolatos és az önkormányzattal kellett volna elintéznem, de nem nagyon akart menni. Annyira felidegesítettem magam, hogy végül írtam egy üzenetet FB-nek, a helyi civil lap főszerkesztőjének. FB-t addig csak virtuálisan ismertem, de tudtam, hogy szoros kapcsolatban van a helyi civil szervezettel, a 2097 Csoport Egyesülettel. Az üzenet úgy szólt, hogy "nem akar-e a 2097 polgármester-jelöltet indítani az önkormányzati választásokon, mert ha igen, szívesen felajánlanám a kampányhoz a 15 éves marketinges tapasztalatomat". A válasz úgy szólt, hogy "de igen, és éppen jókor írok, mert most szerveződik az első kampánystáb-találkozó".

Szó szót, e-mail e-mailt követett és néhány nap múlva ott találtam magam egy csomó ismeretlen és egy polgármester-jelölt között. Este, sötétben, az Egyesület egyik tagjánál találkoztunk. Rettenetesen izgultam. A jelenlévők közül sokakat névről ugyan ismertem, de személyesen egyáltalán nem. Vicces, hogy az egyetlen kapaszkodót FB jelentette, pedig vele is ott találkoztam élőben először. Egy csomó tapasztalt és okos ember ült körbe egy hatalmas asztalt. Akik egyébként mind nyitottan és kedvesen fogadtak engem. Sokan voltunk. Mindenki vitt valami inni- és rágnivalót. Olyan családias volt az egész. Mégis nagyon komoly. Hiszen az volt az összejövetel célja, hogy leváltsuk a regnáló polgármestert és a képviselő-testületet. És egy egészen másfajta, bevonáson és átláthatóságon alapuló faluvezetést honosítsunk meg Pilisborosjenőn.

Hamar kiderült az is, hogy ki a polgármesterjelölt. És ott aztán végleg eldőlt számomra, hogy a 2097 mellé állok. Innentől kezdve a mindennapjaim a választásokról szóltak. Szabadidőm jelentős részében és sok-sok éjszakán át dolgoztam az Egyesület tagjaival a közös ügyünkön. Kérdőívet szerkesztettem, plakátokat korrektúráztam, plakáthelyeket foglaltam, Facebook oldalt menedzseltem, eseményeket szerveztem és még sok minden mást is csináltam. Mindvégig hittem abban, amit csinálok. És ahogy egyre jobban megismertem a jelölteket, bennük is egyre jobban hittem. Mindegyikük jó és őszinte ember. Némelyikük talán túl jó is egy ilyen pozíció betöltéséhez, mert csírájában sincs meg benne a magyar politikára oly jellemző gátlástalanság és rosszindulat, ezért nehezebben dolgozza fel, ha ezzel találkozik.

A kampány során voltak nagyon rossz napjaim. Volt, hogy ki akartam szállni. Mert hiába semleges politikailag az, amit te képviselsz, ha az ellenfeled tökéletesen magáévá teszi a nagypolitikából tanultakat. Ha kiforgatja a szavaidat, ha áskálódik, ha hazudik, ha pocskondiázik, akkor van az a pont, amikor úgy érzed, nem megy tovább. Mert te nem vagy ilyen, mert tőled távol áll ez az egész, mert nem szeretnél többet órákig forgolódni az ágyban, mert nem szeretnél a nap minden percében egy mondaton rágódni, mert nem hiányzik ez az extra magas stressz szint az életedből. De aztán persze megrázod magad. Mert eszedbe jutnak azok az emberek, akikkel együtt csinálod. Azok az emberek, akikért csinálod. Az, amiért csinálod. És akkor mész tovább. Velem is így volt.

Mert persze az egész politikamentes politika mögött ott voltak az emberek. És a kezdetben ismeretlen társaság tagjai - akik közül néhányra valószínűleg annyira felnéztem, hogy egyesektől még féltem is -, lassacskán ismerősök, sőt barátok lettek. A baba-mama klubnál azt írtam, hogy sok embert megismertem. Akkor mit írjak most?...

A vége volt a legkeményebb! Nem csak a sok munka, hanem a bennem lévő félelem miatt is. Mert akármennyire is tudtam, hogy jó az, amit csinálunk, jó az, ahogyan csináljuk és minden tőlünk telhetőt megtettünk, féltem az emberi butaságtól. Ahogy Sylvester Stallone mondja az Oscar című filmben: tudtam, csak nem sejtettem, hogy nyerhetünk. Pedig nyertünk! Méghozzá elsöprő fölénnyel! A választás estéjén, a kampányzáró bulin, el sem akartuk hinni, amikor elkezdtek jönni a számok, hogy igaz lehet. Az utolsó percig féltünk örülni a sikernek, de aztán elkezdtük felfogni, hogy igen, megcsináltuk. És nem csak a polgármesterünk új, hanem az összes képviselő-jelölt is. Mindenki bejutott! Mindenki! Hatalmas buli volt! A legmeghatóbb pillanat az volt számomra, amikor az újdonsült polgármester és a hat képviselő előadtak egy általuk megírt számot, amivel megköszönték a támogatóknak, hogy mögöttük álltak. Elképzeltem ezeket az embereket, ahogy titokban próbákra járnak és annyira kedves gesztusnak találtam. Abban a pillanatban újra meggyőztek róla, hogy érdemes volt értük végigcsinálni. Nem tudom mikor táncoltam ennyit és ilyen önfeledten utoljára. Kiengedtem a fáradt gőzt. De mint Hamupipőke a bálból, éjfélkor én is hazamentem. A hangos zenétől tompa hallással, de fülig érő szájjal.

Viszont a marketinges a kampány után sem pihen. Néhány nap múlva ismét tettrekészen vártam a feladatokat. Elindult az önkormányzat Facebook oldala, ahová elkezdtük felrakni az információkat, elkezdtük tájékoztatni a lakosságot, ami addig nem volt jellemző. Kommunikációs stratégiát alkottunk, faluújságról tanácskoztunk, de ez már ismét egy újabb történet felé visz.

Mostanában kevesebb a feladatom. Elkezdtem dolgozni és ez magával hozta azt is, hogy kevesebb időm jut önkéntesként a faluvezetést segíteni. De sokszor hiányzik, hogy már nem vagyok annyira mélyen benne a közügyekben, hogy nem veszek részt tevékenyen Pilisborosjenő fejlődésének előbbre lendítésében. Kevesebbet beszélek egy csomó emberrel, akikkel pedig szívesen ülnék le gyakrabban diskurálni. Ám abban is biztos vagyok, hogy ha kell, újra rám találnak majd a feladatok. Vagy én találok rájuk.

A baba-mama klubról szóló írásomat az oda járó anyukáknak és babáknak ajánlottam. Akkor ezt a bejegyzést a családomnak ajánlom. Elsősorban M-nek, aki végig asszisztált a háttérből. Aki nélkül nem járhattam volna el a kampány-megbeszélésekre, aki nélkül néha nem tudtam volna reálisan nézni a dolgokat, aki nélkül nem tudtam volna feldolgozni egyes mondatokat, történéseket és aki nélkül nem lehettem volna részese a fergeteges kampányzárónak. Igyekeztem is tudósítani neki videók formájában, hiszen ő akkor is a gyermekeinkre vigyázott. Kicsi M-re és Kicsilányra, akiknek néha várni kellett, mert anya épp üzenetet vagy levelet írt, Facebookra posztolt vagy épp reagált. Sokszor nehéz volt elmenni és ott hagyni őket, de hittem, hogy ezt az egészet értük is csinálom. Mert ők Pilisborosjenőn fognak felnőni. A falu pedig rossz irányba halad. És úgy gondoltam, hogy ha egy picit is segíthetek abban, hogy visszaforduljon és a jó irányba kezdjen el haladni, akkor meg kell tennem. Minden nehézségével együtt újra megtenném! És ha kell, öt év múlva újra ott leszek és újra teszem majd a dolgom.