Karantén van. Önkéntes bezártság. Háziasszonyként sokkal több a dolgom: a főzés, mosás és hasonló nyalánkságok most kétnaponta kenyérsütéssel, hétfőtől péntekig pedig tanítással egészülnek ki. Mégis valahogy több időm van. Úgyhogy írok. Ki-ki majd eldönti, hogy örömére vagy bánatára.
Egy évvel ezelőtt egészen más izgalmakban volt részem, mint manapság, amikor az összes parám az, hogy elég levegős lesz-e a kenyér vagy, hogy határidőre le tudjuk-e adni a bogárhotel képét környezetórára. Egy évvel ezelőtt, egészen pontosan április 1-jén baba-mama klubot nyitottam a faluban. És ez nem tréfa!
Februárban felfigyeltem egy fészbúkos felhívásra, amelyben az egyik anyuka ötletelésre hívott sok más anyukát, mindezt azon céllal, hogy újra indítsa a baba-mama klubot Pilisborosjenőn. Természetesen elmentem Kicsilánnyal. Nekem is régóta motoszkált ugyanis a fejemben, hogy ismét kéne egy hely, ahová anyukák és kisbabák eljárhatnak. Összegyűltünk úgy... nyolcan? Erre már nem emlékszem pontosan, de tele volt a szoba. Született sok jó ötlet, aztán a kezdeményező anyukával közösen beadványt írtunk az önkormányzatnak, amelyben teremért folyamodtunk a régi iskolában. (Az iskola 2018. szeptemberében másik, nagyobb épületbe költözött a falu szélére.)
A termet megkaptuk és aztán egy rossz hírt is: a baba-mama klub "élharcosa" családi problémák miatt nem tudott tovább foglalkozni az üggyel. Én akkor már nyakig benne voltam az előkészületekben, a termet - még közösen - meg is néztük, felmértük a szükséges teendőket. Nem akartam, hogy itt vége legyen. Úgyhogy az ügy élére álltam és toltam tovább a szekeret.
Összeverbuváltam néhány anyukát és neki álltunk glettelni. Nem, soha nem csináltam még ilyet azelőtt. De volt, aki igen és próbáltuk utánozni. Gyerekekkel a lábunk alatt vagy a hátunkon űztük-hajtottuk és élveztük. Volt aki csak azért jött, hogy a gyerekekre vigyázzon az udvaron és azért is nagyon hálásak voltunk. Aztán jött egy hozzáértő apuka, aki felajánlotta, hogy kifest, jót mosolygott és azt mondta, hogy előtte azért leglettelné a falat. Upsz! Nem baj, volt egy vidám délelőttünk és visszafordíthatatlan károkat nem okoztunk. Apuka glettelt, lecsiszolta az egggész falat (!) és aztán festett. Ketten asszisztáltunk neki egy-egy felmosófával a kezünkben, hogy ne kelljen utána napokig vakarni a festéket a linóleumról. A végeredmény: csodaszép fehér falak. Ezt aztán a felmosófás asszisztens párommal jól összefestettük, hogy adjunk egy kis hangulatot a helynek. Állítólag tök jól sikerült. Vagy csak mindenki nagyon udvarias volt.
Ezután megszerveztem a takarítást. Addigra annyira sikerült belelkesíteni az anyukákat a baba-mama klub facebook csoportjában, hogy rengetegen eljöttek segíteni. Még olyanok is, akiknek nincs is gyereke vagy már régen kinőtte a klubot. Aztán már csak a költözés volt hátra, amibe persze az apukákat is befogtuk. Igen, M is cipelte a bútorokat, amihez utánfutót is lejmolt a barátjától. Záró mozzanatként újra jöttünk mi, anyukák és ripsz-ropsz berendeztük a termet, letakarítottuk a bútorokat és a játékokat. Addigra egy hatalmas ülőgarnitúrát is sikerült szereznem, teljesen ingyen. Ajánlottak fel szőnyegeket, ezek száma azóta is folyamatosan nő, lassan a teljes padlót beborítjuk velük. Jól is áll neki, mert pőrén nem fest túl szépen...
Ezen a ponton kicsi M is bekapcsolódott a szervezési munkálatokba. Együtt hordtuk és ragasztottuk, tűztük a baba-mama klub nyitását hirdető plakátokat a faluban. A facebookon persze mindeközben tovább csigáztam az anyukákat, aminek eredményeként a nyitásra közel 20 anyuka és még annál is több gyerek érkezett. Épp hogy elfértünk a teremben. Határtalanul boldog voltam!
A klub azóta is üzemel. Minden héten hétfőn 10-12 óráig tartunk klubdélelőttöt, egyik héten kötetlen beszélgetéssel, másik héten a védőnő érkezik hozzánk és vele vesézünk ki egy-egy témát. Az utóbbi hónapokban kéthetente szerdánként 10-11-ig Hangoló, hangszeres-zenés-énekes foglalkozás van, ami nagy népszerűségnek örvend. Vannak alkalmi programok is, ilyen volt a stikeez csere délután vagy - munkanevén - az adventi "biz-baz" csere, de voltunk többször túrázni is. A hagyományos klubdélelőttökre is kitalálunk néha ezt azt: bevisszük és megmutatjuk egymásnak a kedvenc mesekönyveinket, farsangolunk, kézműveskedünk. Az utóbbi időben is sok ötlet felmerült, több megkeresés is volt, mert bizony az aktív közösség meghozza mások kedvét is ahhoz, hogy ők is hozzá tegyenek valamit a dologhoz.
A klub most üres. De legalább tiszta, mert az önkéntes karantén előtti héten nagytakarítottunk. Persze azt is közösen. Még utoljára tipegő túráztunk is egyet a Kálváriára. Aztán bezártunk. Gyerekzsivalytól, lufiktól, rágcsitól és ragacsos üdítőktől mentesen, magányosan ünnepli egy éves évfordulóját az a valaha piszkos kis terem, amit az anyukák fényeztek ki és a gyerekek ragyogtak be. Most a facebook csoportban éljük, próbáljuk élni a közösségi életet. Ezt a bejegyzést nekik ajánlom, a mamáknak és a babáknak, akikkel hamarosan pótoljuk az elmaradt ünneplést, ebben biztos vagyok! Mert ha vége lesz ennek a rémálomnak, sokkal hangosabbak, sokkal beszédesebbek, sokkal vidámabbak, sokkal felszabadultabbak leszünk, mint valaha. Örülni fogunk egymásnak, a szőnyegbe taposott kekszdaraboknak, a szájról szájra járó kulacsoknak és a tetejébe még konfettit is szórunk akkor is, ha utána egy órán keresztül kell porszívózni. Mert azt is együtt csinálhatjuk majd. Végre!
A klub nyitása előtt és után rengeteg embert megismertem a faluban. Talán barátokra is leltem. A közösség részévé váltam. Itt lakóból, itt élővé. Gondoltam én. Mert aztán kiderült, hogy a klub csak a küszöb volt, ami után kinyílt egy ajtó. (Vagy kinyitottam?) Az ajtó mögött pedig a pilisborosjenői közösségi életem egy sokkal mélyebb szintje következett. De ez már egy másik történet...
Folyt. köv. (de most tényleg)
