Kicsiny falunk nem bővelkedik programokban, de ezúttal sikerült abból a kevésből kettőt egy napra tenni. Ráadásul mindkettőt délelőttre. Nem voltam szívbajos, nagy hősiesen mindkettőt bevállaltam kicsi M-mel.
Sublót...
A sublót egy alacsony fiókos szekrény. Meg egy vásár neve Pilisborosjenőn, a Német Nemzetiségi Tájházban. A Sublótot minden évben egyszer rendezik meg. Idén volt a harmadik. A vásáron bárki eladhatja megunt, régóta porosodó tárgyait vagy egyáltalán nem poros kamrakincseit. A belépés a látogatóknak ingyenes, de az árusoknak asztalpénzt kell fizetniük, sőt ha jól hallottam, az eladott holmik után is le kell adniuk valamennyit. A bevételt a tájház javára fordítják. Tavaly a tető felújítására gyűjtöttek. Mivel az már elkészült, gondolom most a homlokzatra, mert legközelebb azt tervezik renoválni.
Azon a bizonyos szép, szombati reggelen itt kezdtük a programunkat kicsi M-mel. Bementünk és kb. három perc múlva már kinn is voltunk. Alig pár asztalnál voltak árusok és annak sem volt igazi garázsvásár hangulata. Egy néni jó erős chili paprikát kínált nekem befőttes üvegben elrakva, de nem voltam vevő rá. A kicsit csípős OK, a nagyon erős nagyon nem OK. "Apa biztosan szereti." Igen, Apa szereti, de köszönöm, nem kérem. A gyorsan felejthető élmény után a pár házzal odébb lévő, pilisborosjenői szakzsargonban csak "régi" óvodának nevezett helyre mentünk.
...és más vigasságok
A Mesevölgy Nap szintén évente egyszer van. A jelenlegi és leendő óvodásoknak szervezik. Mi az utóbbi csoportba tartozunk. Jut eszembe: már megkaptuk a határozatot kicsi M óvodai felvételéről. Na, de kanyarodjunk vissza a programhoz. Már a falu túlvégén is hallani lehetett a szirénákat. A családi napra ugyanis kivonult a helyi megbízott rendőr és az önkéntes tűzoltóság is egy-egy járművel. Persze nekünk azonnal a rendőrautóhoz kellett mennünk és kicsi M már-már hajlott arra, hogy beleüljön, amikor az egyik gyerek megnyomta a szirénát és az én fiam fülét befogva már hátrált is. Aztán rácuppantunk a tűzoltóautóra, ami újra és újra, gyerekekkel dugig tömve rótta köreit a faluban. Próbáltam győzködni kicsi M-et, hogy mi is szálljunk fel, már csak az én gyermeki vágyaim kielégítése végett is, de kisfiam inkább csak messziről csodálta a nagy piros autót. Végül legalább arra sikerült rávennem, hogy bejussunk az óvoda kapuján. Kifizettük a felnőtteknek 200, gyerekeknek 100 Ft-os belépőt, majd körül néztünk odabenn.
Azt kell, hogy mondjam, az óvodavezető néni akár rendezvényszervezőnek is felcsaphatna, ha elégedetlen a pedagógusi fizetésével. A családi nap rendezése ugyanis falusi szemmel kifogástalan volt. Az óvoda udvarán sorakozó játékokon kívül két ugrálóvárban tombolhattak a gyerekek, a nyugisabbak pedig a túloldalon festhettek, nyomdázhattak, kupakokat ragaszthattak és még számos foglalkozás volt, amit időnk sem volt kipróbálni. Mindezt a hulladék újrahasznosítás jegyében, mert nemrég elnyerték a "Zöld Óvoda" címet. Ezért aztán a Mesevölgy Nap előtt jött az e-mail, hogy ha szeretnénk üdítőt fogyasztani, akkor vigyünk magunkkal poharat, mert a környezet megóvása - és az elnyert cím miatt - nem használhatnak műanyag poharakat. Boldogan becsomagoltam és vittem magammal, bár végül azt nem vettük elő. A sütiket azonban lecsekkoltuk, amit szülők készítettek és 50, 100, 200 Ft-okért árultak. Remek ár-érték arányt állapítottam meg és örültem, hogy az óvodai alapítványnak való gyűjtés ezesetben nem a lehúzásról szól, hanem a sok kicsi sokra megy elvét követi.
És hogy mivel töltötte kicsi M az időt? Miután túljutottunk a kapun és a jegyvásárláson, egy festő asztalnál kötöttünk ki, ahol WC-papír gurigák felhasználásával virágokat lehetett nyomdázni és a gurigákból vágott papírfecnikkel festeni. Röpke pillantást vetettünk az állatsimogatóban a vadászgörényekre. Leteszteltük a sütiket a fűben ülve, majd kicsi M kinézte magának az egyik ugrálóvárat. Nem hittem, hogy ez jó ötlet, de levettem a cipőjét és beprájszoltam a bejáraton. A körülötte eszetlenül ugráló gyerekek miatt négykézláb lemerevedett, majd kisvártatva ordítani kezdett, úgyhogy kiszedtem. Miután megvigasztaltam, gondoltam átviszem a kevésbé imbolygó, jól ismert csúszdára. Örömmel fel is mászott, majd a tetején megállt és nem tudott mit kezdeni a nála sokkal nagyobb, elevenebb és élelmesebb gyerekekkel, akik majdhogynem a fején átmászva előztek be a lecsúszásnál. A szája ismét legörbült, sírni kezdett, majd úgy kellett lepecáznom a kb. 2 méter magasból, mert akkor már egy tapodtat sem volt hajlandó mozdulni. Ezután visszatértünk a biztonságos festéshez. Utolsó reményteli próbálkozásom, hogy beküldtem az oly népszerű "kisházba", amiben két kisfiú volt, de már a bejárattól bőgve jött vissza, mert "azt mondták, hogy menjek el innen", hüpp-hüpp-hüpp.
Itt aztán feladtam a családi napos programunkat és eljöttünk, mert alapvetően azért vittem el, hogy barátkozzon az óvodával. A történtek azonban cseppet sem hajtották az én malmomra a vizet, sőt! Nem baj kisfiam, én így szeretlek! Bár tény, hogy kemény napok várnak rád az oviban...
Most hétvégén Majális lesz az iskola udvarán, júniusban pedig Tűzoltónap. Hát, így mulatunk mi, amúgy falusiasan.
