A házat, ahol lassan másfél éve élünk, kiadó lakásként hirdették. De a képeken mintha egy kis kert is felsejlett volna. Felhívtam az ingatlanközvetítőt. Megkérdeztem, hogy jól látom-e a képeken. Azt mondta, hogy igen, de a kert nagyon kicsi, kb. ötven négyzetméter. Azért megnéztük. Tényleg pici volt, de már nem nagyon volt lehetőségünk tovább keresgélni és kínálat sem igazán volt. Ezért aztán kivettük. Tök jó - gondoltam, - azért akartam házba költözni, hogy legyen egy nagy kert, ahová majd kiengedhetem szaladgálni a gyereket. Ehhez képest az udvarunk kisebb, mint másnak az előkertje és annak a nagy részét is elfoglalja a két autónk. Na, de legalább van!

A közel egy éven át tartó megfigyeléseim után (hogyan jár a nap, hol süt legtovább, hová nem süt egyáltalán, hol mi bújik ki a földből) idén tavasszal belevágtam a kertünk megalkotásába. Akkor így nézett ki:

Fű a térdig érő gaz helyén

Első lépésként fel kellett ásni az egész kertet. Ezt a feladatot M-re osztottam ki, aminek eredményeként kaptam egy kipurcant férjet és egy újabb fél kukányi sittet. De a föld - még a gaz kihajtása előtt - meg lett forgatva. Majd vártam pár hetet, hogy süllyedjen a talaj, hogy kihajtson a gyom, hogy aztán kigazolhassam, elgereblyézhessem, kiegyengethessem, megtrágyázhassam és elültethessem az árnyéktűrő fűmagot. A várakozás időszakában pedig rendeztem az ott maradt és "tűrni muszáj" építőanyagokat, valamint vettem egy párnatároló ládát, ami párnát sosem látott, ellenben végre volt helye a rengeteg cserepemnek, amit addig a lakásban tartottunk. Apukám a terveim alapján csinált egy paddal egybekötött rámpát, ahol kicsi M kedvére szaladgálhat fel-le, végül pedig mulccsal szórtam végig a ház melletti kb. 30 centis sávot. Néhány napos pihenésre készültünk, de közvetlenül indulás előtt még meglocsoltam a füvesített kertrészt. Ugráltam örömömben, amikor felfedeztem, hogy "szőrösödik" a föld, majd kétségbeesetten hívtam a szomszédasszonyomat, hogy gondoskodjon a fűről a távollétünk idején, hiszen éppen csak sarjad. Nyáron már bőszen nyírtuk és bezsebeltük a szomszédok elismerő szavait. Most, október közepére kicsi M már egy részen kikoptatta a motorjával és a felette terebélyesedő diófa sem volt túl kíméletes, egy tisztességes méretű területen kigyilkolta a féltve ápolt gyepet. De volt B tervem: a keresztanyámtól kapott gyöngyvirágokat és borostyánokat elültettem a kert végébe, ami remélhetőleg meggyökerezik (csodálnám, ha nem, mivel egy hete szakad az eső) és tavasszal befutja és eltakarja majd a fűben keletkezett sebet.

Zöldségek, amik visszabújnak a földbe

Már tavaly is volt egy nevetségesen kicsi, kb. 2x2 m-es veteményesem. Ezt az idei évben is megtartottam. Kár volt. Nagy lelkesen tervezgettem tavasszal, hogy mikor mit ültetek majd, hogy tavasztól késő őszig, sőt akár még télen is adjon némi zöldséget nekünk. Első körben borsó, hagyma, retek és háromféle saláta magja került a földbe. A borsó szépen fejlődött, de a kevéske hely miatt éppen csak egy maréknyi termett. A hagyma kibújt, majd meggondolta magát és visszament a földbe. Örök rejtély marad, hogy miféle élőlény ette meg. A retek, ha legalább átlátszó lenne, üveggolyónak még elment volna, így viszont semmit sem tudtunk kezdeni vele, megenni a legkevésbé, annyira fás volt. A madársalátából kétszer ettünk, amit a fentiek után hatalmas sikernek könyveltem el és hasonlóan "bő" termést hozott a tépősaláta is. A lelkesedésem még kitartott a paradicsom palántázásig, de azokból sem lett sok termés, jóllakni egyszer sem tudtunk belőle. Az ültetést itt fel is adtam. A döntésemet a bodzabokor is támogatta, ami a lombfakadást követően szinte teljesen beárnyékolta a veteményest. Persze, megmetszhetném a bodzát, de az az igazság, hogy abból több a hasznom szörp és lekvár formájában mint a zöldségeskertből. Úgyhogy 1:0 a bodza javára. A veteményes helyén ma már fű nő.

Hihetetlen, hogy ilyen pici a kert és mégis mennyi munkát tud adni. A bejárat melletti kiskertről és a kocsibeálló melletti szegélyről még egy szót sem ejtettem. Úgyhogy folyt. köv.!