Adós vagyok az indoklással, hogy miért volt olyan nagy szünet nemrégiben a blogban...
Idestova két hónapja újra dolgozom. Kicsi M olyan másfél éves lehetett (most kettő múlt), mikor úgy éreztem, hiányzik is a munka, bele is férne az időmbe. De nem szerettem volna bölcsődébe adni a fiamat. Szerettem volna minden pillanatot megélni vele, én akartam minden egyes szavát először megérteni, kihasználni azt az időt, amíg még kettesben lehetünk és nem rabolja el tőlem a kényszerű szocializáció.
Megkerestem a munkahelyemet. 4 órában, itthonról szerettem volna újra agytornát végezni. Szerencsés vagyok, mert elfogadták, megengedték, megállapodtunk. A feladatköröm némileg változott a szülés előttihez képest, de két hónap távlatából már elmondhatom, hogy nagyon élvezem. Sokat kell gondolkodnom, még többet információk, adatok után kutatnom az interneten, tanulmányokat írni, prezentációkat készíteni, összefoglalni, összeszedni, összerakni. Új dolgokat tanulok, új szemléleteket sajátítok el, tulajdonképpen új szakmát tanulok. Néha be is megyek, be kell mennem. Vagy a technika vívmányainak köszönhetően virtuálisan vagyok jelen egy-egy értekezleten. Ez is új.
Persze a napi 4 óra munkával töltött idő miatt a napirendem is átalakult. Kicsi M délutáni alvásidejét nagyjából teljesen kitölti a munka. Mázlista vagyok, mert jó alvó, három órákat durmol ebéd után. Azért nem indult simán a dolog. Murphy... Az első napon, mikor számítógép elé kellett ülnöm, felvette azt a szokását, hogy egy-másfél óra után felsírt, megnyugtatni, visszaaltatni nem lehetett, majd égtelen, csillapíthatatlan hisztibe csapott át a dolog. Takarjam be, de ne takarjam be. Adjam oda az alvósállatkát, de nem kell. Menjek ki, de ne menjek ki. A huzavona néha háromnegyed órát is eltartott. Persze mindjárt az elején kaptam egy nagy és komplex feladatot, amit imádtam, de szorított a határidő. Ezért aztán jöttek az éjszakázások, hogy valamikor meg tudjam csinálni a munkát.
Talán kicsi M megérezte, hogy már nem vagyok teljesen az övé, hogy már nem csak rá koncentrálok. Talán pont kifogtam a dackorszak kezdetét. Nem tudom. Miután meggyőződtem róla, hogy szervi baja nincs és csak akkor csinálja ezt a hisztit, mikor velem van itthon kettesben, kitaláltam egy módszert, amivel leszoktattam róla. Egy idő után ritkultak a hisztik, pár hét múlva pedig szinte teljesen megszűntek.
Sokszor később fekszem és korábban kelek. Eddig egy csomó házimunkát akkor végeztem el, mikor kicsi M aludt. Most késő este, éjszakába hajlóan főzöm a lekvárt, akár kettesével, mint múltkor a sárgabarackot meg a szedret. Rájöttem, hogy két nap alatt is ki tudom takarítani a házat, nem kell hozzá három. Hajnalban locsolok, gazolok és blogolok. Meg persze dolgozom. Egy kicsit reggel, egy kicsit este.
