Évekkel ezelőtt - még jóval kicsi M születése előtt - M-mel bevállaltunk egy kis önkéntes munkát Pilisborosjenőn. Rajt-cél ellenőrző pontok voltunk az Ösvénytaposó Baráti Társaság "Kevély Körüli Kevergés" és "Kevély Alatti Bolyongás" nevű teljesítménytúráján. Emlékszem, hogy mikor hazafelé zötykölődtünk a sárga busszal, azon gondolkodtam, hogy milyen szép helyen van ez a falu, mégis milyen közel Budapesthez. Ki gondolta volna akkor, hogy egyszer még végig is megyünk a túrán, ráadásul helyi lakosként?
A rövidebbik, 11 km-es Kevély Alatti Bolyongást választottuk és egyértelmű volt, hogy szerelmünk gyümölcsét is magunkkal visszük, akinek ez volt élete első teljesítménytúrája. Kérdés volt viszont, hogy mennyire tűri majd a hordozóban való üldögélést, hiszen tavaly ősz óta nem volt benne része. Indulás előtt próbaképpen beletettük és M a hátára vette. Aztán - ahogy az általában az új dolgokkal lenni szokott - magunkból némiképp hülyét csinálva örömködtünk, hogy bizonyítsuk kicsi M-nek, hogy ez neki jó. Kicsi M-nek fülig ért a szája és mondogatta utánunk, hogy "erdő", úgyhogy megnyugodtunk. Elkészültünk és reggel 9-kor elindultunk a Művelődési Ház felé. A rajtnál beneveztünk, majd váltottunk pár szót egy régi kedves túratársunkkal, aki most is önkéntesként pecsételt, meghámozott vagy 5 kiló hagymát (emiatt már önmagában egy hős a szememben) és megkent több kiló kenyeret zsírral és vajjal.
9.40-kor rajtoltunk, majd a Budai út - Bodza utca - Határ út - Erdő utca útvonalon a Köves-bérc felé vettük az irányt. Az első ellenőrző pont 2 km után a Köves-bérc csúcsán volt. Ezután valamivel több mint 5 km várt ránk a következő ellenőrző pontig, a Jenői-toronyig. A kék kereszten kaptattunk felfelé. Nekem a bokámig ért a nyelvem. Már megint sikerült megfáznom, úgyhogy egy Algoflex-szel, 2 csepp Nasivinnal, sós orröblítéssel, Reventil orrspray-vel, 20 csepp Béres cseppel és C-vitaminnal indítottam a napot, de ettől még a tüdőkapacitásom nem lett az igazi. Legalábbis azzal próbáltam vigasztalni magam, hogy a csigákat meghazudtolóan lassú araszolásom csak a nátha miatt van és nem azért, mert kijöttem a gyakorlatból. Mikor a távolban, egy hegy tetején megláttam a tornyot, baromira megörültem neki, hogy mindjárt a következő pecséthelyhez érünk, de M gyorsan felvilágosított, hogy amit látok, az egy régi lőtér maradványa, a Jenői- torony viszont egy szikla... Közben előkerült a táskából egy kis alma, mert ha kicsi M eszik, akkor nem alszik. A cél pedig az volt, hogy majd otthon aludjon, addig pedig az ősei regenerálódhatnak.
A harmadik ellenőrző pontig, az Egri várig újabb 2 km-t kellett megtennünk. Útközben a távolban látszott a Háziréti-tó, ahová már régóta készülünk elmenni. Most sem jutottunk el odáig, mert a túra útvonala hirtelen jobbra kanyarodott, a zöld jelzésre. Az Egri várnál citromos és kakaós nápolyit toltunk, aztán nekiduráltuk magunkat az utolsó 2 km-nek. A Teve-sziklát érintve, a Kálvária alatt elhaladva újra a Bodza utcánál lyukadtunk ki, és innen már csak pár száz méter volt a cél.
Szerencsések vagyunk, hogy annyira jófej kisfiúnk van, hogy egy hang nélkül végigülte a 11 km-es túrát, amit végül 3 óra alatt teljesítettünk. Kicsit evett, sokat nézelődött, még többet dumált, és vigyorgott akárhányszor csak ránéztem. Az erdő virágzott, a nap hétágra sütött, durván elfáradtunk, de jó volt. Ebédre már otthon voltunk. És egy sváb falusi túra után mi mást tettem volna az asztalra mint Bonensuppét Germknödellel.
