Vagyis csak én. Eközben kicsi M játszott. Na, de kezdem az elején.
Egy héten egy este szorgalmasan járok Leához jógázni a Kökény közbe. Egyik este - épp, hogy beestem időre - sok anyuka gyűlt össze, akik - hozzám hasonlóan - "lepasszolták kis piócáikat" apának, nagyinak, akárkinek. Lea felvetette, hogy mit szólnánk egy reggeli órához, amikor jönne egy babysitter és felvigyázna a gyerekekre. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy kihagyjam a lehetőséget. Át sem gondoltam, hogy még soha nem bíztam idegenre a gyerekemet. Csak ma reggel esett le, mikor felébredtem...
Mióta már korán reggel besüt a nap az ablakon, kicsi M koránkelő lett. Ez olyan fél 7-es ébredést jelent számunkra. Ezúttal nem bántam, mert 8-ra kellett odaérnünk jógára. Előző este ugyanis Leától azt a tanácsot kaptam, hogy - bár az óra 8.30-tól van - menjünk egy fél órával korábban, hogy a gyerek ismerkedjen a hellyel és a babysitterrel. Hát persze, tényleg, milyen igaza van! Úgyhogy rohamtempós készülődés, reggeli, némi feszültség (úristen, mi lesz, még sosem bíztam idegenre a gyerekemet, ez tisztára olyan, mint egy bölcsis beszoktatás, jajjj!!! - na jó, sok feszültség), majd kocsiba be és irány a Kökény köz. Séta nem jött szóba, mert 10 perccel voltunk 8 előtt, kicsi M-mel meg fél óra lenne odaérni, lévén útközben sok a kő, a bot, a csatornafedél, az autó, a cica és még sorolhatnám.
Időben befutottunk, Lea már kiabált az emeletről, hogy menjünk fel. Na, ilyet se él át az ember egy fitness teremben! Felmentünk. Még sosem jártam fenn. Gyönyörű a ház, olyan otthonos szedett-vedettség, mégis rend és vadászkastély feeling fogad. Elsők voltunk. Ahogy a szőnyegre került egy-két autó, kicsi M máris otthon érezte magát. Pár perc múlva Anna, a babysitter is megérkezett. A játékhalom nőtt, ezzel egyenes arányban kicsi M jókedve is. Kinézett magának egy egeret - amiről később kiderült, hogy patkány - és nagyokat nevetett rajta, puszilgatta. Ekkor megnyugodtam, nem lesz itt gond. Egyszer leszaladtam az innivalójáért, akkor máris rohant utánam, hogy "anyaaa!". Ekkor nyugtalankodni kezdtem, mégis lesz gond? Nem sokkal órakezdés előtt esett be még két anyuka fejenként egy-egy gyerekkel. Aztán egy óvatlan pillanatban kisurrantunk és elindultunk lefelé jógázni. Az egyik anyuka gyereke inkább arra szavazott, hogy velünk tart a jógaterembe, de ilyen családi légkör mellett ez kit izgat?
Fel voltam rá készülve, hogy Anna egyszercsak megjelenik a terem ajtajában, bár bíztam kicsi M-ben, hogy jófej lesz és hagy engem tornázni. És jó fej volt! Úgyhogy nyugodtan nyújtózhattam a Kevély felé. Merthogy a garázsból kialakított terem ablakai a Nagy-Kevélyre néznek. Ilyen látványban sincs része akárkinek! Csak az óravégi relaxáció közben - talán a nagy csönd miatt - hallottam kb. percenként a fiamat, ahogy a cérnavékony kis hangján mondogatja, hogy "anyaaa!". De mivel nem hallottam elkeseredettséget a hangjában, sírást meg pláne és két "anyaaa!" közt volt 1-2 perc szünet, folytattam a relaxáció... -nak nevezett pihenést, mert ez azért természetesen nem volt az igazi, de kit érdekel, mikor hagyott engem a kisfiam másfél órát jógázni.
Az óra utáni teát ezúttal az emeleten, a gyerekek közt ittuk meg. 10-kor ért véget az óra, de majdnem 11 volt mire eljöttünk. És megbeszéltük, hogy lesz folytatás. Bocsássátok meg, hogy nem tudok képet közölni erről a délelőttről, de már így is zavarba ejtő, hogy Lea mennyire beengedett a magánszférájukba, fotózni már nem akartam. Bár lehet, hogy ez csak nekem, tőzsgyökeres pestinek fura. Helyette nézegessétek a nyíladozó tavaszi virágaimat!
