A feladat a következő: szakadó esőben (a szemközti hegy alig látszik), gyerekkel hordozóban, nagytáskával, Pilisborosjenőről eljutni Budapestre, a Margit híd budai hídfőjéhez, a bőrgyógyászhoz.

A megoldás: Ez a nyár nem a hosszantartó kánikulai időszakok miatt vonul be a meteorológiai történelemkönyvekbe. (Már ha van ilyen.) De a legesősebbek között biztos befutó. Ezért aztán bőven volt lehetőségem gyakorolni a fenti feladat megoldását. Mivel kicsi M még nem akkora mester a gyaloglásban és esőkabátja, no meg gumicsizmája sincs még, evidens, hogy ő hordozóban jön. Én esőkabátot veszek, mert többnyire kilógok az ernyő alól, amit a hátam és így a gyerek feje fölé tartok. Ráadásként pedig ott a nagytáska (pelus, uzsi, tea, miegymás) hol a kezemben, hol a vállamon. Volánbuszjegy ára a farzsebemben, BKV vonaljegyek úgyszintén, a pakkomban pedig egy nylon zacsi, hogy legyen mibe rakni a csuromvizes ernyőt, amikor épp nincs rá szükség, viszont a kezemre igen, mondjuk a kapaszkodáshoz, pénzfelvételhez, patikában receptkiváltáshoz. Rémisztően hangzik, de tulajdonképpen ez egy tökéletes és kényelmes megoldás. Egyetlen dolgot rontottam el: válltáska helyett a keresztpántos táskát kellett volna elvinnem. Hogy miért? A tippeket kommentben várom!

Az eső néha nagyon utálnivaló: Amikor nem tudunk felmenni sétálni az erdőbe, mert minden saras. Vagy amikor nem tudom betenni a lábam a kertbe, mert elsüllyednék mint egy mocsárban. No meg persze akkor, mikor egy vihar levágja a főkapcsolót és leolvad az egész hűtő és mélyhűtő, természetesen mindez nyaralás alatt, így egy hét után hazaérkezve mindent dobhatok a kukába.

És bosszantó is tud lenni: Mivel a házunk egy domboldalon áll, ami murvával van beszórva, eső idején csodaszép kis patak keletkezik az utcánkban. Ilyenkor a víz a "hordalékát" szépen lerakja a kapubejárónkba és mi lapátolhatjuk vissza. Időnként helyrehozzák az utat, hogy autóval járható legyen és ne süllyedjen tengelyig a "patakmederbe". Az elmúlt 4 hónapban, mióta itt lakunk, ez egyszer fordult elő. Némelyik utcában viszont már lassan Grand Canyon méretű hasadékokat váj az esővíz.

Néha meg egyszerre utálnivaló és bosszantó! A szedres, amit kinéztem magamnak, hogy majd azt leszedem és lekvárt csinálok belőle, hogy vagányul azt írhassam az üvegre: "vadszeder lekvár", totálisan megpenészedett a sok esőtől és most így néz ki. Igazából nem az utálnivaló és bosszantó szavak illenének most ide, de a virtuális nyomdafesték csak ezt tűri.

Amúgy az eső tud nagyon szép is lenni: Meg van az a kép, amikor a hegyek felhőben vannak és eső után pipálnak? Ilyen csodálatos "festménnyel" eddig csak a túrázások ajándékoztak meg. Most viszont ilyen helyen élek.