Csütörtökön betemetett minket a hó. Kezdte sűrű apró szemekben, majd váltott nagy pelyhekre, majd ismét kicsiben folytatódott. Szép volt, szép volt, csak nekem most nem jött jól...
Aznap délután a pilisborosjenői gyerekorvosi rendelőben volt jelenésünk, kicsi M-nek ugyanis oltást kellett kapnia. Már nyár óta halasztódott a szuri, mert mindig pont akkor volt beteg, mikor időpontunk volt egészséges rendelésre. Most meg ez a hó!... Nincs messze a rendelő, de kocsival terveztem menni, mert utána vásárolni készültünk Ürömre. Mielőtt felkeltettem volna a hétalvó kisfiamat, kimentem ellapátolni a havat és letakarítani a kocsit. Felesleges volt. Mire körbe értem az autót, addigra a túloldal pont ugyanolyan havas volt, mint mielőtt lesepertem. Fél 5-kor jött a mentő hívás: M csörgött, hogy ne menjünk sehova, mindjárt indul haza és elvisz minket. Nem jutott fel a házig, egy utcával lejjebb elakadt. Úgyhogy egyik kezemmel megfogtam kicsi M mancsát, a másikban a gyerekülést és leevickéltünk a hegyről az autóig. Elmentünk az orvoshoz, kicsi M-nek beadták az oltást úgy, hogy egy mukkja nem volt, aztán mentünk a boltba. Utána M már meg sem próbált felmenni a hegyen. Mi kicsi M-mel gyalog tettük meg az utolsó pár métert, míg M ráapplikálta a hóláncot az autóra és úgy tudott csak felvezetni a házig. Estére elállt a havazás, de éjfél felé újra szakadni kezdett a hó. Szuper, mert másnap a munkahelyemre készültem autóval...
Reggel még nem volt nyoma a traktornak, ami le szokta tolni a havat az utcánkban. Viszont újabb pár centi hó fedte a kocsikat. Végül arra jutottunk, hogy inkább ne kockáztassam meg, hogy elindulok, mert még ha le is tudok menni a hegyről, fel nem fogok tudni jönni. Ezért aztán lemondtam a munkahelyi találkozómat. Persze BKV-val is nekivághattam volna, de akkor kicsi M nem tudott volna normálisan aludni napközben, és mivel előző nap oltást kapott, szerettem volna kellő mennyiségű pihenést biztosítani neki. Mindezek ellenére valahogy meg kellett oldanunk, hogy este bejussunk kicsi M-mel a városba, mert fodrászhoz volt időpontja a fiúknak. Ezért aztán kicsi M délutáni alvása után felöltöztünk és elindultunk a buszmegállóba. Pénteken egész nap zuhogott az eső, így délutánra már rengeteget olvadt a hó. Az utcánkban több kisebb patak is eredt, amit a hegy aljában már esélytelen volt kikerülni, csak simán átgázoltunk rajtuk. Még szerencse, hogy mindkettőnk cipője vízálló! A buszmegálló mellett futó patak folyóvá duzzadt.
Persze az eső még ekkor is zuhogott, úgyhogy frankó izomlázam lett a karomban, mert a jobb kezemmel fogtam a fiam kezét, a bal kezemmel pedig keresztben átnyúlva a feje fölé tartottam az esernyőt, mert a kabátja az sajna nem vízálló. Természetesen ő kitörő örömmel fogadta a tényt, hogy busszal megyünk. Legalább valaki élvezte a helyzetet. Én csak azt élveztem, hogy ha egy-egy autónak sikerült kikerülnie a buszmegálló előtti pocsolyát...
Szombat reggelre az előző nap megolvadt hó gyönyörűen lefagyott. Mikor a szüleimhez indultunk már sütött a nap, úgyhogy a kocsi napfényben fürdőző felén le tudtam seperni a havat, a másik felén viszont csontra rá volt fagyva. Ezt Csepel felé a rakparton elhagytuk. Ezúton is elnézést kérek minden mögöttem haladótól! Jövő héten újabb havazás várható...
