A "Kiskertem - 1. rész" folytatása végre megérkezett!

Ahová nem süt a nap

A legnagyobb fejtörést a bejáratunk előtti, rézsűkövekkel kirakott kis kertrész okozta. Az ok, hogy ide aztán egyáltalán, de tényleg egyáltalán nem süt a nap. Lázasan bújtam a webet, hogy mely növények bírják a teljes árnyékot. Azóta a  telefonomban egy külön jegyzet van, ahová a félárnyékot és árnyékot kedvelő virágok neveit gyűjtöm.

Első körben - a sziklákon és göcsörtös faágakon kívül - erdei ciklámen, árvácska, árnyékliliom és páfrány került beültetésre. Az erdei ciklámen hamar feladta a harcot és a földdel vált egyenlővé. Az árvácskák szinte egész nyáron át bírták, ahhoz azonban már túl sötét volt, hogy a levirágzás után elszórt magjai kikeljenek. Az árnyékliliom hosszas várakozás után, de kihajtott és csak a napokban sárgultak el a levelei. Igaz, a vékony termőréteg miatt nem nőtt túl nagyra. A legnagyobb sikert a páfránnyal értem el, bár egy ismerősöm a múltkor megkérdezte, hogy "ez valami törpe fajta?". De nem, nem az, csak neki sem jutott túl sok föld.

A nyár folyamán ültettem még - több körben - borostyánt, amiből most már elég sok gyökeret eresztett és a tervek szerint, vagy azokkal épp ellenkezőleg hajt, fut. Kövirózsák is otthonra leltek ebben a kis kertben, amik látszólag jól érzik magukat, sőt kis rózsákat is növesztettek és egy "emelettel" lejjebb hullajtották, hogy ott aztán újabb kolóniákat hozzanak létre az én legnagyobb örömömre. A kertészetekben sosem hagyom ki a "ments meg!" feliratú polcokat, így jutottam potom pénzért egy fogalmam sincs milyen nevű futónövényhez, ami kezdetben nem mutatott túl nagy lelkesedést a hely iránt, de ősszel egészen életre kelt és mintha elkezdett volna terjeszkedni. Tavasszal derül majd ki igazán, hogy sikerült-e megmenteni. Na, és persze van itt még sok-sok ibolya, amiket tavasszal, a kert másik szegletéből telepítettem át ide. Ők a másik sikertörténetem, mert nagyon szeretnek itt lenni, nőnek mint a gomba és futnak ezerfelé. A kísérletezés és beültetés kikeletkor folytatódik, amikor arra is fény derül, hogy a most októberben elvetett medvehagymából lesz-e valami. És még akkor is évekbe telik majd, hogy élő növényfüggöny takarja el a ronda betonkockákat.

Tarkaság, büszkeség

A kocsibeálló szegélyét még tavaly ősszel kezelésbe vettem. A sarokra fűszerek kerültek a kert más zugaiból átcsoportosítva, az egyenes részre pedig nárcisz, tulipán, göngyike és krókusz hagymák, majd pedig azok tetejére árvácskák, bőrlevél és krizantémok.

A tél múlásával egyre izgatottabban vártam, hogy a fejben elképzelt tarka szín- és formakavalkád hogyan mutat majd a való életben. Arra nem gondoltam, hogy helyette majd az időközben megvásárolt autómat fogom bámulni az ablakból, amivel kénytelen voltam elé parkolni. Mondjuk látványnak az sem rossz, de a virágokért cipőt kellett húznom és kimenni az udvarra. Megérte! Mindkettő. A hideg és nyirkos erdei klímának köszönhetően nálam még csak a krókuszok nyíltak, mikor máshol már a tulipánok, és majdnem egy hónappal tovább gyönyörködhettem a tavasz - szerintem - legszebb virágaiban. Az árvácskákban pedig még tovább, amiket ugyan némileg meggyötört a téli fagy, de a meleg beálltával újra kihajtottak. A krizantémok már kevésbé voltak szerencsések, a három közül mindössze egy maradt életben, de idén a törpéből óriás lett és most kezdi bontani lila szirmait.

A nyári virágözönhöz a magvetés lett volna a sikeres választás, de ezt valahogy elmulasztottam. Semmilyen kínzás hatására nem bírnám felidézni, hogy milyen okok játszottak közre. Lustaságom, feledékenységem, tanácstalanságom vagy ezek összességének kompenzálásaként nyár elején jártam a kertészeteket és vásároltam egy-két olcsóbb, de hosszantartó és -virágzó növényt. A földben megbúvó és az elvirágzást követően fel nem szedett virághagymák miatt meglehetősen nehéz volt lyukakat találni nekik, de szerencsére az egyre növekvő bőrlevelek és az egész nyáron át virító árvácskák segítettek betölteni az üresen maradt foltokat. A végeredmény egészen vállalható lett, de jövőre résen leszek és virágmagokat szórok szerte-széjjel, hogy minél bujább és tarkább kiskertem legyen.

S a többi

Az ablakpárkányokra balkonládákat tettem. Nem csak a földszinten, hanem az emeleten is. Az emeleti cserepekbe pistikét tettem, mert az is jól bírja az árnyékot. Nos, az árnyékot lehet, viszont a heteken át tartó tavaszi esőket nem igazán tolerálja, úgyhogy mondhatjuk: megfulladt. A földszinti növények közül a kisvirágú petúnia volt a legéletrevalóbb, egész nyáron át virágzott. Egy darabig a verbenák és a lobéliák is küzdöttek, de valami óriás méretű féreg megtámadta a gyökerüket és végül nyert. (Itt kell megjegyezzem, hogy folyamatos, ádáz harcot vívok a kártevők ellen, amiben általában én, illetve a növényeim maradnak alul.) Ősszel a petúniát árvácska, a verbenát és a lobéliát pedig csarab és díszkáposzta váltotta fel, hogy egész télen át lássak valami színt az ablakból.

Búcsú

Bár már november van, néhány naponta még most is eltöltök az udvaron 1-1 órát. A diófa először a termését, majd most a leveleit hullajtja. Egy kisebb diófát, ami igen rossz helyre nőtt, még ki kell szednünk a tél beállta előtt. A hőn áhított és szinte mindennap használt slag is lassan beköltözik a tárolóba. A balkonnövényeket még néhány naponta meglocsolom egy kis vízzel, hogy kellőképpen feltankoljanak a hideg hónapokra és most éppen azt várom, hogy mi újság az árvácskákkal, ugyanis valami fehér foltosodás indult el rajta... Gazolni már nem gazolok, ezt majd megoldja helyettem a fagy és aztán tavasszal új lappal kezdhetek. A füvet sem locsolom már, még az új vetést sem, bár azon töprengek, hogy levágni még le kéne. (Lehet azt még ilyenkor?) És megoldást kell találnom a két nyárvégi beszerzésű leanderem téli elszállásolására. (Valakinél egy 5-10 fokos, napfényes téli kert és egy kis gondoskodás?)

A kertészkedéssel járó öröm pótlásaként az évszaknak, ünnepnek megfelelően, sváb mintára díszítgetem a bejáratot az erdőben vagy séták során összeszedett levelekkel, bogyókkal, egyéb növényekkel. A korai sötétedés óta mécseseket (szigorúen LED!) gyújtok az ajtó előtt, hogy "M-nek mutassa a hazautat". És persze már tervezgetem a karácsonyi ajtódíszt, csakúgy mint azt, hogy mi kerüljön a Vaterán beszerzett kis parasztszékre, ami az ajtónk előtt lelt új otthonra, bár eredetileg nem ide terveztem. Nem legutolsósorban pedig várom a tavaszt. Mint mindig.