NEM szeretem a telet! A "nem"-et ebben az esetben kénytelen vagyok nagybetűkkel írni a kellő nyomaték érdekében. Szép amikor hullik a hó és szeretek síelni, viszont állandóan fázom, korán sötétedik, alig süt a nap, nem lehet kertészkedni és erdőt járni sem nagyon. Legalábbis kisgyerekkel. Ezért aztán próbálom az utolsó percig kihasználni a szép időt és hetente legalább egy délelőtt kirándulni megyünk kicsi M-mel.

Míg Pilisborosjenőre nem költöztem, nem is hallottam a Solymári Várról. Az első solymári "keresztülautózáskor" azonban rögtön kiszúrtam a táblát. Így egy év után már annyira furdalt a kíváncsiság, hogy ez lett az első kiruccanásunk célpontja. A várnak egész jó kis honlapja van (www.solymarivar.hu), innen tájékozódtam előtte egy kicsit. Több irányból is meg lehet közelíteni, mi a Major utca felől érkeztünk. Ehhez a főúton (hivatalosan Vasút utca) lévő benzinkútnál kell lekanyarodni.

A várnál kifejezetten parkoló nincsen, de bőven van lehetőség megállni. Jó hír viszont, hogy van mosdó, a várdomb aljában felépített kulcsosház hátsó részében, a nyitvatartása megegyezik a váréval. 2000-ben EU-s pénzből és önkormányzati támogatásból részben feltárták és rekonstruálták a Solymári Várat, nyilván ennek is "köszönhető", hogy a látogatóknak ma belépődíjat kell fizetni. Nem vészes: a felnőtt belépő ára 300 Ft.

A várhoz egy elég meredek, ámde rövid kaptatón lehet feljutni. Kicsi M a saját lábán tette meg, szóval azért nem kell tőle megijedni. A domb tetején fűnyírás közben leptük meg a vár gondnokát. Megvettem a jegyet (kicsi M-nek még nem kellett), majd besétáltunk a hatalmas várkapun. A várat magát kb. 5 perc alatt körbe lehet járni. A várfalat jelzésértékűen újraépítették, illetve az egykori palotaépület rekonstruált falai között lehet még némi kultúrát magunkba szívni. Van még egy kút, aminek az oldalában sasfejekből folyik a víz, csak előtte jó erősen meg kell nyomni felette. Ezt az utasítást én is a várgondnoktól kaptam, ami akkor még rejtjelezettnek tűnt, de a helyszínen minden értelmet nyert. A sasok egyébként vezetékes vizet adnak, tehát iható.

A Solymári Vár látogatásra legérdemesebb része az öregtorony falcsonkjaira emelt kilátótorony. A lépcsősor megmászása után gyönyörű panorámában gyönyörködhettünk. Szegény kicsi M úgy tűnik tériszonyos, mert mindig legyökerezett ott, ahová letettem és egy tapodtat sem ment odébb. Végül felemeltem, hogy ő is lásson valamit abból a szép tájból és persze, hogy ne féljen. Már épp indultunk lefelé, amikor meghallottam a solymári vasútállomás hangszóróját. Pár nappal azelőtt indult meg a vonatközlekedés az elhíresült Esztergom-Budapest vonalon. Úgyhogy visszafordultunk a lépcsőlejáróból, hogy megnézzük kicsi M-mel a sihuhut. Volt is nagy öröm.

A vár egyébként - csekély látnivalói ellenére - kitűnő kirándulóhely kisgyerekkel, mert gyönyörű füves és az egész területet jól be lehet látni, úgyhogy a csemeték kedvükre rohangálhatnak, túl nagy baj nem érheti őket. Távozás előtt mi is ezt tettük: én olvastam a várgondnoktól kapott kis prospektust és művelődtem a Solymári Vár történetéből, kicsi M pedig fel-alá szaladgált a várba vezető lépcsőn.

A várdombról lesétálva még megtettünk néhány száz métert a várral szemközti, jelöletlen erdei úton, de erről majd egy másik történetben...

Folytatása következik.