Már régóta tervezem, hogy meg kéne nézni a falu legtúlsó végét. Még tavaly tavasszal jártunk arrafelé kicsi M-mel, akkor még a hátamon utazott. Azóta viszont már túl nagy ahhoz, hogy cipeljem, de még túl kicsi ahhoz, hogy a saját lábán keresztülszelje Pilisborosjenőt.

Ma délelőtt éppen semmi dolgunk nem akadt, ezért autóba pattantunk és négy keréken elmentünk a Szent Donát utca végéig. Ott leparkoltunk és elindultunk a falu legtávolabbi háza felé a Kevélyhegyi úton, amely már az erdőbe torkollik.

Kicsi M most éppen azt a korszakát éli, hogy mindenhová felmászik, bemászik, átmászik, átbújik, mindent megtanulmányoz ülve, térdelve, hason vagy oldalt fekve és imád a dombokról lefelé szaladni. Tehát eleve hendikeppel indultunk neki az útnak, mert felfelé kellett mennünk, ráadásul teljesen ismeretlen helyen, ahol egy csomó felfedeznivaló várt az én 87 centis törpémre. Már az első háznál elakadtunk, ahol egészen közelről meg kellett szemlélni egy csomó virágzó pitypangot, de kicsi M "De szép!" felkiáltása hallatán csak nevetni tudtam az egyet előre, kettőt hátra tempónkon.

A Kevélyhegyi utat elérve újra megtorpantunk, mert kicsi M meglátta a Lucerna utca sarkán a lovakat. Kis híján átgyalogolt a csípős kerítésen, de az utolsó pillanatban elkaptam a grabancát. Miután háromszor elindultunk és háromszor visszafordultunk megnézni a pacikat, felvettem a gyereket, mert nem akaródzott neki hegynek felfelé menni. Ebben a kereszteződésben van a Kevély-hegyi pihenő, amire annyira büszke a falu, hogy még egy fél oldalas cikk is megjelent róla a helyi újságban.

A lakóházas övezet lassan átváltott nyaralóövezetre és nemsokára a távolban már látni lehetett az erdő határát jelző sorompót. Útközben még meg kellett állnunk egy háznál, ahol pipiket etettünk fűvel, meg persze ágakat pakoltunk jobbról balra és balról jobbra, gyűjtöttünk a borsónál is kisebb köveket és megnéztünk pár autót. Az erdőt elérve utolért minket egy túrázó pár. A nő telefonált és borzasztóan ismerős volt a hangja. Mikor megfordultam, legnagyobb meglepetésemre az ürömi ismerősöm (volt kolléganőm) jött szembe velem a férjével. Váltottunk pár szót, aztán ők mentek a Kevély felé, mi pedig kicsi M-mel elindultunk vissza az autóhoz. Végre szaladhatott lefelé a dombon.

Most már azt is tudom, hogy hol tudok leparkolni az erdőhöz legközelebb, így a következő alkalommal már egyből a fák közé tudjuk vetni magunkat. Kicsi M már szépen mondja az "erdő" szót is. Nem véletlenül. A mi vérünk.