Mikor összeköltöztem M-mel (ha gyorsan utána számolok, ennek most már több mint 10 éve!) egyáltalán nem tudtam főzni. Gyerek- és fiatalkoromban sokat voltam a konyhában, segítettem anyukámnak, próbáltam felszívni a tudást. De mikor ott álltam a töltött paprika előtt és be kellett rántanom... nem lett elég sűrű, ami meg besűrűsödött az csomós lett, ott hagytam, utáltam, hisztiztem. De szép lassan belejöttem. Aztán egyre fontosabbá vált számomra, hogy minőségi kaját tegyek az asztalra. Így kezdtem piacra járni.
Mikor a Szabadság téren dolgoztam, Pesten, a Hold utcai csarnokba ugrottam ki húsvéti sonkát vásárolni, de azért az még nem volt olyan tudományos. Majd jöttek a Zugló és Erzsébetváros peremén töltött évek és a Garay piac. Kezdetben csak ritkán vetődtem arrafelé, de mikor várandós lettem és már nem dolgoztam, egyre gyakoribb vendég lettem a kofáknál. Majd miután kicsi M megszületett még egy fokkal fontosabb lett, hogy egészséges ételek kerüljenek az asztalra. Ekkor már szinte minden héten mentem a Garayra, de szigorúan csak pénteken vagy szombaton, amikor a "paraszt nénik és bácsik" kinn voltak. Már tudtam, hogy melyik néninél a legfinomabb a répa (azóta sem ettem olyan édeset...), hol a legjobb a krumpli, a sütőtök és a többi. Megvolt, hogy melyik hentesnél kell csirkehúst és disznóhúst venni. És volt egy hentes, ahol a legfinomabb kötözött sonkát lehetett kapni. Ide jártam felvágottakért is, amiből hihetetlen széles volt a választék, ráadásul mindenféle kencéket is árultak: tonhalkrém, vargányakrém, avokádókrém, csülökkrém és még sorolhatnám.
Miután Pilisborosjenőre költöztünk, kezdhettem elölről a felfedezést. Annyival viszont nehezebb a helyzet, hogy a szűk környezetemben (értsd: a faluban) nem lehet mindent beszerezni, ha pedig elindulok, igen nagy az a terület, amit be kell járnom. Ezért általában az interneten szoktam kezdeni a kutakodást. Egy ilyen kutakodás eredménye a Pilisi Anyukák Ötletelő Klubja nevű csoport a Facebookon.
Az egész ott kezdődött, hogy besokalltam a boltokban kapható ehetetlen vagy ehető-de-gyorsan-romló felvágottaktól. Legtöbbször az ürömi CBA-ban vettem kenyérre valót, ami még a tűrhető kategóriába tartozik, kivéve a sült császár, mert az isteni. De mióta autóval megyek és átszoktam az Auchanba, katasztrófa volt ami néha a hűtőnkben landolt. Legutoljára már inkább a vákuumcsomagolt felvágottakat vettem, mert azokban legalább kevésbé lehet csalódni, cserébe viszont sokkal drágábbak.
Itt jött el az a pont, amikor feltettem a nagy kérdést a pilisi anyukáknak, hogy ki hol veszi a felvágottat. És dőltek a válaszok. Két húsbolt volt, amelyik viszonylag közel van és több szavazatot is kapott. Az egyik Vörösváron a Mester, a Puskin u. 25-ben. A másik Solymáron, a lakótelep falu felőli végén. Utóbbi jobban útba esik nekem - főleg ha épp pelust megyek beszerezni a DM-be - úgyhogy ezt két héttel ezelőtt leteszteltük. Felvágottakból nincs nagy választék, de ami van az szép, friss, nem akadnak ki rajta mikor 6 szelet párizsit kérek, nem csinálnak gombócot a felvágottból mikor becsomagolják, és nem utolsósorban finom is volt amit vettem.
Az idei húsvéti sonka beszerzést is egyértelmű volt, hogy nem egy Auchanban, hanem egy hentesnél bonyolítom le. Úgyhogy ma reggel irány a solymári húsbolt. Isteni illat, hegyekben állt a kötözött sonka (meg a csülök, meg amit akartok). Más kérdés, hogy az ürömi lámpás kereszteződésnél épülő körforgalom miatt akkora sor volt hazafelé, hogy a solymári Auchantól araszoltunk, ennél fogva kicsi M fél órás szunyát dobott a kocsiban, és utána itthon már nem volt hajlandó aludni, következésképpen estére a fáradtságtól elviselhetetlenül hisztis volt. Lényeg, hogy most már a hűtőnkben illatozik a sonka, holnap forró fürdőt vesz, hogy aztán vasárnap reggel a tányérunkon végezze "élete értelmének teljes besüléseként" (forrás: Verdák). Kellemes húsvéti ünnepeket!
