Nagykaland. Bizony, így egybe írva! Mikor vezetni tanultam, egy csepeli autósiskolában jelentkeztem tanfolyamra. Hova máshova, hiszen ott laktam. Ennek azonban az volt a hátulütője, hogy a vezetési óráim nagy részét a szigeten töltöttem le. Emlékeim szerint talán egyszer vagy kétszer vitt be az oktatóm a Klinikák környékére, ott tettem pár kört, aztán vissza Csepelre. Mikor már meg volt a jogsim, néhányszor elmentem a Boráros térre, mert anyunak mondjuk ott volt dolga és elfuvaroztam, és egyszer megkaptam aputól az autót, mert aznap épp nem volt rá szüksége, így elmentem a XIII. kerületbe, a fősulira. Körülbelül itt ki is merül a városi vezetési gyakorlatom. Mindez történt tíz évvel ezelőtt...
Tegnap kigurult a szervizből, egészségesen és fényesre waxolva a kisautóm. Már nagyon vártam, mert be kellett mennem a munkahelyemre egy-két papírt aláírni. Régen még simán felpattantam a buszra kicsi M-mel a hátamon és ott aludt is annyit amennyire szüksége volt, de már nem bírom el a hátamon, nem is aludna el a sok látnivaló miatt (pedig muszáj aludnia útközben, különben nem tudom kivitelezni a napot), meg amúgy sem tudom ráprájszolni a kabátomra a kabátjában. Összefoglalva: megvártam míg elkészül az autóm és ma meg is jártuk az utat. Igen ám, de a munkahelyem a X. kerületben van...
Már két napja paráztam az úttól. Kitaláltam, hogy a számomra legegyszerűbb útvonal az lesz, ha az M0-n elmegyek a kistarcsai leágazásig, majd a Veres Péter úton végig megyek az Örs vezér térig, ott dobok egy balos kanyart, és már ott is vagyok. Reggel 11-ig húztam az időt, de nem tovább, mert egyre jobban izgultam és már nem volt kedvem tovább majrézni, úgyhogy bepakoltam kicsi M-et az ülésébe és neki indultunk. Persze esett és tejköd volt. Az M0 sima ügy volt és a Veres Péter úton is szépen végig araszoltam. A távolban már felsejlett az Árkád, és akkor már nagyon boldog voltam, hiszen már majdnem ott voltam! Az út hátralévő részében sem volt semmi gond, érkezés a célhoz. Elintéztem a dolgaimat, csacsogtam egy kicsit a kollégákkal, aztán újra autóba ültünk.
Egy napja azon gondolkodtam, hogy hol tudnék útközben útba ejteni egy DM-et, hogy beszerezzük a következő két heti pelenka adagot. Reggel már játszogattam a gondolattal, hogy a Récsei Centert kéne megközelíteni. Arrafelé laktunk, ismerem a környéket, könnyen és ingyen tudok parkolni. A munkahelyemen már egészen megérett bennem a gondolat. A slusszkulcs elfordítása után pedig már biztos voltam benne, hogy helyzetbe kell hoznom magam és el kell furikáznom magunkat a Récseibe. Ha nem csinálom, soha nem fogok belejönni ebbe a vezetés dologba! Az utat itt is ismertem, megjártam már utasként vagy százszor. Nem is volt gond, ügyesen elgurultunk a következő célig. Mindent megvettünk, irány haza!
Miközben kicsi M-mel bandulkoltunk vissza a kocsihoz, kigondoltam az útvonalat, hogy hogyan tudok visszajutni a Veres Péter útra. Ezt is megcsináltam és épségben haza is értünk. Ha valaki távolról nézte, ahogy leállítom az autót az udvaron és nagyokat billen a járgány, még valami rosszra gondolt volna. Pedig csak ugráltam az ülésben örömömben, hogy megcsináltaaaaam!
