Használt kocsi vásárlását követően ajánlott egy szervizben olajat, vezérműszíjat és egyebeket cserélni, átnézni. Nos, egy ilyen "wellness kúrán" tartózkodik most az én kis autóm, így kicsi M-mel kénytelenek voltunk újra gyalogszerre váltani.

Szerencsénkre tegnap kegyes volt hozzánk az időjárás, verőfényes napsütésben vágtunk neki a postáig vezető útnak. Kicsi M hetek óta először volt kinn tartósan a levegőn és nagyon élvezte. Én pedig azt élveztem, hogy ő mennyit változott, fejlődött. Például mikor induláskor kinyitottam a kaput, ő nem rohant ki rajta, megértette, hogy még várnia kell, amíg én behúzom a kukát. Aztán a járdán lévő hasadékokat ügyesen átlépte, holott pár hete még ügyetlenül belelépett, majd úgy kellett kihúzni belőle. Mindenre mutogatott útközben, ami érdekelte, és kérdően nézett rám, hogy mondjam meg, mi az. A legérdekesebb egy letakart autó volt. Ezt oda- és visszafelé is meg kellett nézni, közelről, sőt egyszer vissza is fordultunk, hogy harmadszor is szemügyre vegyük. Takaró egy autón? Érthetetlen!

Azt hiszem a postáról még nem írtam. Ennyi bejegyzés után már kezdek nem emlékezni arra, hogy miről posztoltam és miről nem. A posta a Budai úton van, pontosan szemben a zöldségessel. Igazi vidéki darab, összesen két ablakkal, az egyiken levelet lehet feladni, a másikon csekket befizetni. Itt van a helyi lottózó is, de lehet csokit, irodaszert és játékokat is venni. Sőt, legtöbbször innen bővítjük kicsi M könyvgyűjteményét is. Mint ahogy tegnap is gazdagodtunk két új művel: az "Első szavaim" sorozat "Erdőben" c. részével (nagyon fontos!) és nem tudtuk otthagyni a "Totó, a busz" c. írást sem. Pozitívum, hogy általában nincs sorbanállás, vagy maximum egy ember van előttünk. Negatívum, hogy eddig kétszer voltam utánküldést intézni (a régi címünkről ide küldetjük a leveleinket) és mindkétszer hatalmas fejtörést okoztam a postás kisasszonyoknak és annak az egy úrnak, aki a nemek arányát és a mi ügyintézési időnk hosszát igyekezett helyre billenteni. Harmadszor nem tervezek utánküldést intézni...

Ma a heti bevásárlást kellett kocsi nélkül megejtenünk. Azért nem halunk bele, fél évig megoldottuk így az életünket. M haza is jöhetett volna értünk munka után, hogy együtt elautózzunk az ürömi CBA-ba, de mi inkább a buszt választottuk kicsi M-mel. Mostanában erőteljes buszmániában szenved az én pici fiam, úgyhogy gondoltam, hadd élvezkedjen egy cseppet. Elképedtem azon, hogy nyíl egyenesen levezetett a buszmegállóba, pedig legalább egy vagy talán másfél hónapja is van, hogy utoljára busszal mentünk. Aztán volt nagy "hű" meg ugrálás a megállóban!

Azért várom már, hogy visszatérjen a kis autóm... Nem túlzottan élveztem ugyanis kicsi M-et újra felcipelni a hegyre. A karom leszakadt, a tüdőm kiköptem, a kabátom pedig tiszta sár lett a surranójától. Persze nem szeretnék odáig eljutni, hogy a sarokra is kocsival megyek, de... hiányzik a verda, na!