Még soha nem túráztam... gyerekkel... kettesben. Már nagyon hívogatott az erdő, ami TÉNYLEG itt van egy percre! Na jó, gyerekkel a hátamon kettőre. Meg ebben a nagy melegben nem tudtam jobb programot kitalálni kettőnknek. Jobb, mint aszalódni a házban. Az országos kéktúra (OKT) útvonalon átvágtunk a Köves-bércen, le egészen a Bécsi útig, Solymár határáig. Hát, nem erre fogok járni bevásárolni a solymári Auchanba, az már egyszer biztos! Elég meredek és hosszú a lejtő, ahogy ereszkedik az ösvény. A közel 11 kilós kicsi M-en kívül a felelősség súlya is rám nehezedett, nehogy rosszul lépjek és elzakózzak. Bruttó 40 perc alatt tettük meg az utat. Visszafelé azonban nem volt kedvem újra megmászni a hegyet. M-től ellesett térképészeti tudásom legjavát vetettem be, hogy találjak egy, az odaútnál nem hosszabb, de kevésbé meredek visszautat. Kicsit megtorpantam mielőtt elindultam az egyébként jelöletlen úton, mert mi van, ha eltévedek. Egy cumisüvegen, egy cumin és egy kis doboz kölesgolyón kívül nem sok minden volt nálam. De aztán vettem egy nagy levegőt és elindultam a házak között, amerre a kiszemelt út ment. A térkép szerint egy földutat kellett keresnem, ami nem igazán lett meg, kicsit távolabb vágtam át egy lekaszált mezőn, mint terveztem, de végül megtaláltam egy, a térképen is beazonosítható szekérutat. Ezen battyogtunk kicsi M-mel. Egy földutakból álló kereszteződés felé tartottunk, ám egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy már a másik oldalunkon is zöld terület van, ami azt jelenti a térkép szerint, hogy túlmentünk az elágazáson. Visszabandukoltunk addig, ahol úgy gondoltam, hogy a keresztútnak lennie kéne, de az nem volt sehol. Az itiner alapján, ha átvágunk a búzamezőn, akkor bele kéne futnunk abba az ösvénybe, ami már visszavisz minket az utcánk végébe. Hát így esett meg, hogy egy júniusi estén, a lemenő nap fényében, a Köves-bérc lábánál elterülő búzamezőn átvágott egy nő, hátán egy gyerekkel. Irtó büszke voltam magamra, amikor az erdő széléhez érve egy résre bukkantam a fák között. Megtaláltuk az utat! Gyors csekkolás a térképen, de ennek kell lennie! És tényleg visszataláltunk! Sokkal kevesebb mászással, viszont jóval több izgalommal telt a visszaút, amúgy szintén 40 perces szintidő alatt. Aztán nagy rohanás, hogy még nyitva érjük a Falupiacot. De ez már egy másik történet...
A menetfelszerelés
Kilátás az erdőből kibukkanva
Látvány a földút keresés közben
A Köves-bérc, amit visszafelé megkerültünk és nem megmásztunk
A búzamező előtt
A búzamező után, már a célegyenesben
