Pilisborosjenőn az élet

Falun más

2017. augusztus 19. - újlakó1

201. Ennyi nap telt el az utolsó bejegyzésem óta. Mélységes szégyen. Az egyetlen mentségem a munka. Már ha az elfogadható mentségnek. A gyerekkel itthon töltött évek után visszamentem, egy darabig bírtam, aztán maga alá temetett. Mókuskerék. Az a megállíthatatlan fajta. A munkahelyemen sokat sztoriztam a pilisborosjenői életemről. És rá kellett döbbennem, hogy ami számomra már természetes, az egy városlakó számára mondhatni bolygón túli.

Levlista

Nem is tudom, azt hiszem az egyik jógaórán hallottam róla, hogy van ilyen. Úgy sejlik, hogy a falubéli barátném mesélt róla. És egy másik jógázó társamnak kellett szólnom, hogy vegyen fel a listára. Azóta ömlik rajta minden. Jelentés a falu közgyűléséről (ritkán, mert túl sok fejlődés nem mutatkozik), beszámoló Pilisborosjenő egyetlen hajléktalanjáról, aki a művház előtti buszmegállóban éli életét (és amelynek konzekvenciája, hogy Sanyi úgy szereti a helyzetét, ahogy van, aki pedig nem hagyja, azon nem lehet segíteni). De jönnek-mennek a hírek bolhapiacról, eladó olívaolajról, görkorcsolyáról és gyerekágyról, elveszett tornazsákról és pénztárcáról (utóbbit meg is találták hiánytalanul), sőt szakik és "el tudná-e vinni valaki a férjemet és a gyerekemet hétfő reggel a Keletihez?" típusú fuvarok keresésére is kiváló fórum. Egy olyan nagyvárosban, mint Budapest, ez elképzelhetetlen, még kerületi szinten is. Mikroközösségekben talán, bár ott már inkább a fészbuk zárt csoport dívik. Nekem is furcsa volt ez a kissé elavultnak számító, gugli levelezőcsoport az elején. Vannak pedig mindenféle pilisborosjenői fb oldalak, mégsem működnek igazán, miközben a levlista virágzik. Egy kicsit megállt itt az idő. De a levelek nem. Ma is jött kettő. Érdemes feliratkozni!

Komatál

Ebbe már a levelezőlistának köszönhetően keveredtem. Egyszercsak jött egy levél és hozzá egy excel csatolmány. A levél szépen elmagyarázta, hogy a komatál egy régi sváb szokás, miszerint a harmadik vagy sokadik gyermekáldásnak örvendő családoknak a falu asszonyai főznek egy hónapon keresztül. A mellékelt táblázatban pedig ott voltak szépen felsorolva a hónap napjai. Ki-ki beírhatta magát a számára megfelelő napra vagy napokra és mellé véshette azt is, mi fő majd a fazékban. Néha instrukciók is vannak: hány éhes szájat kell etetni, laktóz-, tej- és/vagy gluténmentesen kell főzni, hány óráig kell a pakknak odaérni stb. Nagyon tetszett ez a szokás. Gondolkodás nélkül felvéstem magam az egyik napra, gyorsan kitaláltam a menüt és azt is szépen beírtam. Vittem ebédet a falun innen és a falun túl többször is. Mert Pilisborosjenőn bizony rengeteg a három- vagy többgyerekes család. Néha szinte ufónak éreztem magam, hogy nekünk csak egy van. A kollégáim meg ufónak néztek, hogy én egyáltalán hajlandó vagyok másoknak főzni. Egy percig sem gondoltam, hogy nem kéne. Talán túl hamar asszimilálódtam a falusi élethez?

Stoppolás

Az első stoppolásom véletlen volt. Ráadásul én voltam az utas. Meg kicsi M. Még nagyon az elején történt. Orvoshoz vittem a gyereket, de tudatlan kezdőként a borosjenői rendelőbe, miközben a doki épp Ürömön rendelt. Beálltunk gyorsan a buszmegállóba, mert bár jelentős késéssel, de még odaértünk volna a dokihoz. Fel sem tűnt, hogy a telekocsi tábla alatt állok. De pár perc múlva megállt egy autó és kiszólt belőle egy férfi, hogy elvihet-e. Annyira oda akartam érni az orvoshoz... Beszálltam, beszálltunk. És a férfi átvitt Ürömre. Kész voltam. A gesztustól is, meg magamtól is, hogy egyáltalán képes voltam a gyerekkel beszállni egy vadidegen autóba. Ez azért már az én városon nevelkedett erkölcseimnek is sok(k) volt. Aztán nekem is lett autóm. Az út szélén pedig ott állnak a stopposok. Leginkább a főúton vagy hazafelé az ürömi templomnál lévő buszmegállóban. Azért ezzel óvatos vagyok. Nem veszek fel mindenkit. De vittem már idős nénit és bácsit Ürömre vagy épp vissza, középiskolás kislányt Csillaghegyre, aki épp a barátnője szalagavatójára sietett, ismerős anyukát a Vörösvári úti rendelőbe. Az utcánkban van egy nő, aki rendszeresen stoppal jár be a városba. Már ismerik és ő is sokakat ismer. És működik.

Bizalom

Kiveszendőben lévő emberi tulajdonság. Főleg a városban. Ezért ezt volt a legnehezebb megszokni. Ezért ezt értékelem talán a legjobban a borosjenői életünkben. A stoppolásnak is ez az alapja. Aztán itt van például ez a zöldségkosaras dolog. Volt, hogy a szomszéd utca végén lakó nő megkért, hogy hozzuk el a kosarát, mert ő nem lesz itthon. Mindössze egyszer találkoztam vele azelőtt... Mondta, hogy csak emeljük át a kerítésen és rakjuk be a teraszra. Sokszor mi nem érünk haza időben, ilyenkor szoktam dobni egy e-mailt, hogy rakják ki a kerítés elé a ládánkat. És ha másnap hajnalban járunk arra, akkor is ott van a kosár. Nem viszi el senki! A múltkor, egy esti sétánk során elnyaltunk egy jégkrémet a Jenői Falónál. Fél füllel hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy "a számlához írd hozzá a hétvégéi levest is"! Aznap kedd volt... És biztosan van még egy csomó bizalmi szituáció, ami eszembe sem jut, mert már természetessé vált számomra.

Mostantól visszatér minden a régi kerékvágásba. Mármint a régi régi kerékvágásba. Mármint, hogy gyakoribbak lesznek az írások a blogon. Az ok? Erről majd egy következő bejegyzésben...

A bejegyzés trackback címe:

https://pilisborosjeno.blog.hu/api/trackback/id/tr2912633989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása